U20-as vb-rendezésre pályázunk

foci004.jpg

Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke csütörtökön a Puskás Ferenc 83. születésnapja alkalmából Pécsett megrendezett Puskás Napon tartott szakmai fórumon bejelentette, hogy Magyarország megpályázza az U20-as labdarúgó világbajnokság megrendezését.

A 2013-as és a 2015-ös viadalra a FIFA egyszerre írja ki a pályázatot.

A Magyar Labdarúgó Szövetség tavaly októberben határozta el, hogy pályázatot nyújt be a 2013-ban és a 2015-ben sorra kerülő U20-as világbajnokságok rendezési jogáért. Természetesen csak az egyiknek kíván otthont adni, ám a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága korábban úgy határozott, egyszerre dönti el 2011 elején, hogy mely országok lesznek a két esemény házigazdái, és ha 2013-ra más nyeri el a jogot, a magyar pályázat esélyes marad 2015-re.

A FIFA tudomásul vette az MLSZ szándékát, és azt örömmel igazolta vissza. A részletes pályázati feltételeket a nemzetközi szövetség a dél-afrikai világbajnokság (2010. június 11 – július 11.) után dolgozza ki, és a pályázóknak októberig kell benyújtaniuk a kandidálásukat.

– Az MLSZ a legutóbbi elnökségi ülésén is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és megbízta dr. Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgatót, hogy a pályázattal foglalkozó bizottság munkáját koordinálja és vezesse – mondta el honlapunknak dr. Róka Géza főtitkár.

A pályázat és a rendezés alapvető feltétele a megfelelő kormánygarancia. A világbajnokság kiváló alkalom lenne a stadionfejlesztési program megvalósítására, a tervek szerint az új Puskás Ferenc Stadion, Debrecen, Székesfehérvár és Győr mellett egy másik fővárosi stadion adna otthont a mérkőzéseknek.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.