UEFA: “Budapest mindig jó házigazda”

Kedden kora délután befejeződött az UEFA 40. kongresszusa Budapesten.

Házigazdaként magyar részről elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket. Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja beszédében azt hangsúlyozta, hogy Budapest örömmel ad otthont 2006 után ismét az UEFA kongresszusnak, és kiemelte: vissza kell szerezni a labdarúgás megbecsülését és tekintélyét, ami nagy felelősséget ró rájuk, sportvezetőkre.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) februárban megválasztott elnöke, Gianni Infantino is felszólalt kedden az európai szövetség (UEFA) 40., budapesti kongresszusán, beszédében „szolidáris és korrekt” FIFA-t ígért.

„Új korszakot kell nyitni a labdarúgásban és szakszerűen kell dolgoznunk. Ez nagy felelősséggel jár. Az a fontos, hogy ismét a futballról szóljon a munkánk” – mondta az UEFA korábbi főtitkára köszöntőjében.

A svájci sportvezető kijelentette, a befolyó összegeket a labdarúgásba fekteti a FIFA azzal, hogy a nemzeti szövetségeket támogatja, mivel azok így megvalósíthatják fejlesztési programjaikat. Egyúttal biztosította az egybegyűlteket, hogy a nemzetközi szövetség az európai érékek mentén dolgozik a jövőben is.

kongresszus1

Az UEFA vezetői beszédeikben külön kiemelték: a kongresszus nagy örömmel tér vissza Budapestre, a labdarúgás egyik fővárosába, ahol rajongásig szeretik a futballt, mert Budapest eddig mindig nagyszerű házigazdának bizonyult. Az UEFA kisfilmjében kiemelték Magyarország futballvonatkozásait, Puskás Ferenctől kezdve a Videoton 1985/1986-os menetelésén keresztül Priskin Tamás bombagóljáig a norvégok ellen, vagyis a magyar válogatott Eb-kvalifikációjáig.

A kongresszus napirendi pontjai között szerepelt az UEFA végrehajtó bizottság első női tagjának megválasztása. Nemcsak a női labdarúgás egyre népszerűbb Európában, hanem a pályán kívül is egyre nagyobb teret nyernek a nők, és az UEFA is fontosnak tartja bevonásukat a futballvezetésbe. A küldöttek szavazásán a francia Florence Hardouin 33 voksot kapott, míg ellenfele, a norvég Karen Espelund a 21-et. A francia sportvezető megbízatása három évre szól. Fontos napirendi pont volt Koszovó UEFA-tagszövetségi felvételi kérelmének elbírálása. Koszovó kérdése megosztotta a küldötteket, felvételét 28-an támogatták, 24-en ellenezték két érvénytelen szavazat mellett, így az UEFA tagországainak száma 55-re nőtt.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS