UFC Fight Night 37: Gustafsson vs Manuwa eredmények

Tegnap este Londonban rendezték az UFC Fight Night 37: Gustafsson vs Manuwa gálát, melynek mérkőzéseit itt nézhetitek vissza, az eredményeket pedig itt olvashatjátok. Fight Pass előfizetés keretén belül volt megtekinthető a rendezvény. Még bontogatja szárnyait ez az új szolgáltatás az UFC-nél, ennek köszönhetően vagy sem, nem zsúfolták tele a card-ot túl nagy nevekkel, Guszti meg húzta is a száját a várható nézettség-részesedésre gondolva.

Pedig a tét nagy volt Alex számára, hiszen bizonyítania kellett a veretlen Jimi Manuwa ellen, hogy a Jones elleni parádé nem csupán az akkor és most műve volt, Jimi ellen szinte kötelező volt nyernie, hogy tűz közelben maradjon. A közönség egyértelműen a hazai Manuwa mellett volt, Guszti pedig kicsit álmosan bekezdve mindjárt be is nyelt pár szép ütést, hogy TD-re menjen, kicsit hamarabb, mint várhattuk volna.A földön aztán guillotine-próbálkozás és karfeszítés előkészítése mellett nem veszélyeztette Jimit komolyabban, aki folyamatosan dolgozott, hogy ismét állva folytathassák. A másodikban aztán Guszti lelopta a távolságot és bemenve Jimi elé eladott egy komoly térdest fejre, melytől az angol megingott, Alex meg vérszagot érezve finishelt. Második menetes TKO-győzelmével jogosan kopogtat ismét a címért Gustafsson, Dana szerint ezt e lehetőséget meg is kapja, a Jones vs Teixeira győztese vár rá, valamint 100.000 dollár fizetés kiegészítés a KO-ért.

Az est másik fontos mérkőzésén Melvin Guillard találkozott Michael Johnson ellenében. A Blackzillians csapatánál korábban együtt edző srácok saccolni tudták, hogy mire számíthatnak a másiktól, ami ki is jött a bunyó során: Johnson nem tisztelte túlságosan Melvin híresen nagy ütőerejét, bátran bement ütőtávra támadásaival, ahol hol ő kapott, de inkább ő adott. Melvin korábbi agresszív stílusát most nem pörgette olyan fordulatszámon, mintha kivárt volna, de Johnson folyamatosan a fejére nőtt, a másodikban pedig Michael le is ütötte őt. Pontozással a TUF 12 döntős Johnson vitte a meccset, mellyel kúszik fel a címmérkőzés lehetősége felé, míg Guillard megmarad örök ígéretnek, noha a meccs előtt nagyon fogadkozott. Hallottunk már ilyet, Melvin nem lesz bajnok már, de szórakoztatni megmarad súlycsoportjában.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: