Ügynöke szerint Antonelli maradni akar a Milanban

Luca Antonelli, a csapat olasz védője nem tervezi, hogy a nyáron elhagyja a piros-feketéket.

A 30 éves játékos az előző szezonban több alkalommal is sérüléssel bajlódott és csupán 7 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban. Antonelli csütörtökön a kezdőcsapatban kapott helyet a Shkendija elleni Európa Liga mérkőzésen és 1 góllal hálálta meg a bizalmat. Érdekesség, hogy az olasz balhátvéd legutóbb 2017 februárjában egy Juventus elleni kupameccsen volt kezdő. Ugyan Mattia De Sciglio távozott a nyáron, azonban Ricardo Rodriguez személyében közvetlen vetélytárs érkezett Antonelli mellé a balhátvéd posztra.

Néhány nappal ezelőtt olyan hírek jelentek meg, miszerint a Fiorentina érdeklődik iránta.

“Úgy gondolom, hogy Luca egyértelmű választ adott a kérdésre. Természetes, hogy egy olyan játékos, mint Antonelli számos együttes figyelmét felkeltette, de az ő szándékai egyértelműek. Antonelli imádja a Milant és maradni akar. Játszani szeretne, mert a szezon végén rendezik a világbajnokságot.” – mondta Gianni Vitali, a játékos ügynöke a MilanNews.it oldalnak.

Antonelli 2004 és 2007 között a Milan utánpótlás akadémiáján nevelkedett, majd szerepelt a Bariban, a Parmában és a Genoában. Végül 2015 januárjában visszatért a piros-feketékhez és azóta 55 tétmérkőzésen lépett pályára.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS