Új bajnoka lesz a strandlabdarúgó-ligának

Az NSL, vagyis a Nemzeti Strandlabdarúgó-bajnokság négyes döntőjének pénteki játéknapján eldőlt, hogy idén elmarad a címvédés – Energia-Bonyhád döntőt rendeznek szombaton.

A nap az U15-ös korosztály elődöntőivel kezdődött a siófoki MLSZ Beach Arénában, az ügyes és tehetséges fiúk megmutatták, hogy már ők is mesterei ennek a sportágnak. Picivel később jöttek az idősebbek, az U19-es korosztályban több olyan játékos szerepel, akik már a felnőttek között is pályára lépnek. A csoportmeccsek után az még nem derült ki, hogy melyik együttes lesz a bajnok, az viszont igen, hogy a szombati döntő programban a Junior Sport Szeged és a Bonyhád játszik majd az aranyéremért. Ez után jött az U15-ösök döntője és bronzmeccse, amely után kiderült: Magyarország legjobb strandlabdarúgó-csapata ebben a korosztályban a házigazda Siófok, amely a döntőben a Bonyhádot győzte le, bronzérmes lett az idén első alkalommal induló Makó, míg negyedik helyen végzett a Gyöngyös.

Aztán következtek a felnőttek nagyon várt meccsei. Az első elődöntőben az alapszakaszt megnyerő Energia SC-Gyöngyös a negyedik Aramis ellen lépett pályára. Természetesen ott volt a gyöngyösi keretben valamennyi külföldi játékos (Rui Coimbra, az aktuális világbajnok portugál válogatott tagja, Bruno Mendes, aki a brazil válogatottal ötször nyert világbajnoki címet, a portugál Duarte Vivo, aki az egyik nagy esélyese a magyar bajnokság gólkirályi címének, valamint a vb-ezüstérmes Stefan Meier), és persze a négy magyar válogatott játékos is. Az Aramis keretének listája nem ilyen veretes, de ez az a csapat, amely az egész bajnokság alatt roppant egységes volt, stabil, pontos játékot játszott, várható volt, hogy nem lesz könnyű dolga az Energiának.

A meccs az esélyeknek megfelelően kezdődött, Bruno Mendes már a meccs elején előnyhöz juttatta a gyöngyösi együttest, ezzel pedig „befűzte a cérnát”: gyors, pontos és eredményes támadásokat vezetett, az Aramis egy ideig nem találta meg a fonal végét. Vajay Imre gólja segített ugyan kicsit az Aramisnak, de túl sok változást nem hozott. Az Energia stabilan tartotta az irányítást, a Rui Coimbra vezette gyöngyösi védelem megingathatatlan bástyaként verte vissza az Aramis rohamait, elöl pedig látványos kombinációk végén sorra alakultak ki a helyzetek. Ábel Péter góljával ért véget a találkozó, de a kérdésre jóval korábban megszületett a válasz: az Energia SC-Gyöngyös jutott a szombat esti bajnoki döntőbe.

A nap másik elődöntőjén a bajnoki cím védője, a Goldwin Pluss és a Bonyhád játszott. Nos, ezen a meccsen minden volt, ami a strandlabdarúgást az egyik legdinamikusabban fejlődő sportággá tette a világon (csak egy zárójeles megjegyzés: a bakui Európa Játékokon, amelyen a magyar válogatott is részt vett, az összes sportág közül a strandlabdarúgás volt a legnézettebb a televíziós közvetítések között): látványos mozdulatok, parádés védések, izgalom, feszültség, dráma…

Már az első harmad nagyszerű sportélményt hozott, hiszen két közel azonos erősségű csapat próbálta legyőzni az ellenfelét. Genczler Kornél, a Bonyhád fiatal támadója adta meg a meccs alaphangját egy egészen különleges bokamozdulattal – mondjuk itt éppen az is igaz lenne, hogy lábujjmozdulattal perdített a Goldwin kapujába. Máté Róbert gólja után tudott szépíteni a Goldwin, de szinte végig előnyben volt a Bonyhád. Ám győzni nem tudott, mert a rendes játékidő utolsó pillanataiban Ughy Márk ollózott egy csodaszép gólt, ezzel döntetlennel fejeződött be a harmadik harmad.

A hosszabbítás 3. percének elején Máté Róbert kapott egy szabadrúgást, amiből jobbal bődületesen nagy gólt lőtt a kapu bal felső sarkába – felrobbant a lelátó, a bonyhádi tömeg, amely végig roppant hangosan buzdította a csapatát, már győztesnek látta a kedvenceit. Csakhogy 10 másodperccel a vége előtt jött Fekete Viktor. A Goldwin csapatkapitánya is szabadrúgást kapott, és a félpályától jobbal ő is a bal felső sarokba lőtt. Az elődöntős dráma a büntetőknél ért a csúcsára: csak a 11. lövés után született meg a végeredmény, Völgyi Péter lőtte a döntőbe a Bonyhádot, amely 2013 után szombaton 19.15-től újra az aranyéremért játszhat.

Külön ki kell emelni a meccsen három gólt szerző, roppant erőszakos Máté Róbertet, de nála is jobban játszott Fekete Viktor, aki az egész találkozón világklasszishoz, Európa-válogatotthoz méltó teljesítményt nyújtott, húzta-vonta maga mögött a csapatát – más kérdés, hogy ezúttal ez sem volt elég a győzelemhez, így a Goldwin nem védheti meg bajnoki címét szombaton.

A nap eseményeinek összefoglalója

U15-ös korosztály
Magyar bajnok: Siófoki Bányász (Lang Mátyás, Inotai Ferenc, Németh János, Szabó Dániel, Lapos Máté, Lencsés Bálint, Unger Péter, Horváth Gergő, Lendvai István, Németh Tamás, edző: Szentiványi Gábor, László András); 2. Bonyhád; 3. Makó; 4. Energia SC-Gyöngyös

U19-es korosztály
A csoportmérkőzések után szombaton bajnoki döntőt játszik a Junior Sport-Szeged és a Bonyhád

Nemzeti Strandlabdarúgó Liga

Első elődöntő

Energia SC-Gyöngyös–Aramis-Da Caterina 5-1

ENERGIA SC: Ficsór (Szacskó) – Rui Coimbra (1), Duarte Vivo, Stefan Meier (1), Bruno Mendes (2), Ábel Péter (1), Csoszánszki Dávid, Berkes László, Gulyás Kristóf

ARAMIS: Lipők (Ledő) – Csopaki, Farsang, Frank, Vajay (1), Korozmán, Varga, Vattamány, Tősér

Goldwin Pluss–Bonyhád BFC 6-6 (9-méteresek után 3-4)
GOLDWIN: Sikur (Végső) – Vernyik (1), Fekete (3), Ughy (2), Aranyos, Besenyei, Biczi, Kovács, Béres

BONYHÁD: Szabó (Komáromi) – Jaksa, Sebestyén (2), Máté R. (3), Pap, Máté N., Völgyi, Dénes, Genczler (1)

A döntő szombati programja

09.30 U17 B csop. Junior Sport-Bonyhád

10.15 U17 B csop. Bonyhád-Kelen SC

11.00 U17 A csop. Siófok-Energia

11.45 U17 B csop. Kelen SC-Junior Sport

12.30 U19 BRONZMÉRKŐZÉS Aramis–Energia SC-Gyöngyös

13.30 U19 BAJNOKI DÖNTŐ Junior Sport–Bonyhád BFC

14.30 U17 BRONZMÉRKŐZÉS

15.30 U17 BAJNOKI DÖNTŐ

16.30 VÖRÖSÖK-FEHÉREK borászrangadó

18.00 NSL BRONZMÉRKŐZÉS Aramis–Goldwin Pluss

19.15 NSL DÖNTŐ Energia SC-Gyöngyös–Bonyhád BFC

21.00 MAGYAR U20-AS VÁLOGATOTT–LIGAVÁLOGATOTT

Forrás: www.mlsz.hu – RSS