Új fejlemények Pobega jövőjét illetően

Olasz sajtóhírek szerint változott a klub álláspontja és egyre inkább nő annak az esélye, hogy Tommaso Pobega marad a következő szezonra.

A 22 éves középpályás nagyszerű idényen van túl, ugyanis bemutatkozott a Spezia színeiben az olasz élvonalban és 20 mérkőzésen 6 gól illetve 4 gólpassz volt a mérlege. Pobega a nyáron visszatért a Milanhoz és az első csapattal kezdte meg a felkészülést.

A Gazzetta szerint Pobega egyre inkább meggyőző az edző és a vezetőség számára, így jelentősen nő annak az esélye, hogy marad a Milanban. Az olasz középpályás egy félidőnyi lehetőséget kapott a Pro Sesto elleni felkészülési mérkőzésen és kiválóan teljesített, 1 gólt és 2 asszisztot jegyezve.

A posztján jelenleg Ismael Bennacer, Franck Kessié és Sandro Tonali szerepel előtte a rangsorban, azonban a háromfrontos terhelés (Serie A, BL, Olasz kupa) és a télen rendezendő Afrika-kupa által játéklehetőséghez juthat a szezon során.

Korábban az Atalanta bejelentkezett Pobegáért, ám a Milan visszautasította a 8 millió eurós ajánlatot. Carlo Pellegatti újságíró szerint a saját nevelésű futballista nem eladó és nem fogja végleg elhagyni a klubot, legfeljebb kölcsönben távozhat az állandó játéklehetőség érdekében, de jelenleg a maradás a legvalószínűbb forgatókönyv.