Új kereskedelmi igazgató a Milannál – hivatalos

A Milan a hivatalos honlapján közleményben jelentette be az új kereskedelmi igazgatót, továbbá egy új üzleti modell kerül bevezetésre, amelynek célja a szponzorációs bevételek további növekedésének elősegítése.

“Az AC Milan bejelenti, hogy Maikel Oettle fogja betölteni az új kereskedelmi igazgató pozíciót a klubban.” – áll a közleményben.

Oettle 2019-ben csatlakozott a Milan vezetőségéhez és az elmúlt években szponzor értékesítési menedzserként dolgozott. A szakember közvetlenül a klub bevételekért felelős igazgatójának, Casper Stylsvignek fog jelenteni a munkájáról. Oettle széleskörű és nagy nemzetközi karriert tudhat maga mögött az értékesítés és az üzletfejlesztés területén. Korábban dolgozott és tapasztalatot szerzett a Bwinnél, a Bundesliga Internationalnél, a Draftkingsnél és az IMG-nél is.

A klub közleménye szerint Oettle és a neki beszámoló csapat megújult struktúrával dolgozik, amely elősegíti a klub fejlődését a szektor következő kihívásaival szemben. Az új üzleti modell célja az új partnerek, szponzorok érkezési folyamatának felgyorsítása, a klub kereskedelmi eszközeinek értékesítése, beleértve a médiajogokat is, valamint stratégiai együttműködések létrehozása a Milan márka erősítése érdekében.

Maikel Oettle, a Milan új kereskedelmi igazgatója: “Szeretném megköszönni a klubnak és a vezetőségnek a lehetőséget, hogy folytathatom a klubon belüli növekedési pályámat. Ez egy olyan kiváltság számomra, ami büszkeséggel tölt el. Egy tehetséges szakemberekből álló csapattal együtt megépítjük az alapokat, hogy sikeresen nézzünk szembe egy ilyen legendás klub kereskedelmi fejlődésének következő fejezetével. Egy új modellen keresztül – amely magában foglalja a partnerségek létrehozásának és menedzselésének minden létfontosságú eszközét – szeretnénk megszilárdítani az eddigi eredményeket és felgyorsítani az új bevételi források kialakítását annak érdekében, hogy hasznosítsuk a Milan márkában rejlő potenciált szerte a világon.”

Casper Stylsvig, a Milan bevételekért felelős igazgatója elmondta, hogy Oettle-nek és a kereskedelmi csapat munkatársainak nagyon fontos szerepe volt abban, hogy az elmúlt négy évben nagy mértékben növekedtek a klub bevételei.