Új taggal bővül Szövetségünk

Tagszervezetei közé iktatta az Oroszlány Bears csapatát 2019-ben a Magyar Amerikai Futball Szövetség. Varga Tamást, az Oroszlányi Medvék vezetőedzőjét kérdeztük az alapításról és az elérendő célokról.

Mik voltak az alapítás körülményei?

Az Oroszlány Bears a 2018 októberében alakult Oroszlányiak Városi Sport Klubjának amerikai football szakosztályaként. A városban a 2000-es évek közepén már volt kísérlet amerikai football csapat alakítására Moles néven, de hosszabb távon nem sikerült az építkezés. Néhány, lelkes alapító mégis úgy gondolta, hogy van a sportágra igény valamint tömegbázis Oroszlányban és belevágott a toborzásba.

Hány főből áll az egyesület?

A kezdeti toborzások annyira jól sikerültek, hogy néhány hónap elteltével büszkén mondhatjuk, hogy közel hatvan fővel működik a szakosztály, szinte kizárólag helyi sportolókkal.

Formálódó felnőtt tackle csapatunk mellett, U13 és U16 korosztályban is versenyeztetjük fiataljainkat flag footballban, továbbá e szakágban is rendelkezünk felnőtt gárdával.

Mik a rövid illetve a hosszú távú célok az egyesületnél?

Elsődleges célunk az utánpótlás bázis gyarapítása, illetve utánpótlás korú sportolók nevelése. Szeretnénk szakmai együttműködést a környékbeli magasabb osztályokban játszó csapatokkal kialakítani, hogy minél előbb tudjuk a játékosainkat kipróbálni mérkőzés szituációkban. Hosszú távú célok természetesen a sportolóink versenyeztetése a MAFSZ különböző bajnokságaiban, több korosztályban, illetve szeretnénk egy sikeres nevelőegyesület lenni a magyar élvonal számára

Oroszlány BearsAlapítás éve: 2018
Hazai pálya: Gárdonyi Sportcentrum-műfűves-. (2840 Oroszlány, Takács Imre utca 1/A)
Edzőink:
Vezetőedző: Varga Tamás
Defensive koordinátor: Becsi Barnabás
Utánpótlás edző: Hermann Emőke

 

 

Köszönjük az interjút, sok sikert kívánunk!

Forrás: http://mafsz.org – RSS