Újabb arany, minden idők legjobb junior Eb-je

Minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplését produkálta a junior nyíltvízi válogatott Korfun: a hét érem, közte négy arany abszolút rekord a sportág történetében, természetesen a csapatversenyben is első lett a magyar együttes. Az utolsó napi győzelmet a „nagyok” váltója szállította, amely egymás után a negyedik Eb-n végzett az első helyen – igaz, ezúttal őrült izgalmakat követően, Kovács-Seres Hunor zseniális benyúlásával, 0.6 másodperces előnnyel.

Elsőként délben a „nagyok” váltója rajtolt el – az utolsó három Európa-bajnokságon és a tavalyi világbajnokságon nem igazán tudták megszorítani a magyar négyest, igaz, egy olyan motorral a végén, mint Betlehem Dávid, nem is nagyon lehetett. A junior világ- és Európa-bajnok viszont tavaly elköszönt a korosztályos viadaloktól, Gellért Gábor kapitány pedig egy merész húzással a 17 éves Kovács-Seres Hunort tette a befejező helyre – miközben az éremesélyes riválisoknál egytől egyig 19 éves srácok úsztak.

A kapitány számítása nagyon bejött, igaz, ettől még az utolsó körre kanyarodva kissé szkeptikusan elemezte az esélyeket, hiszen a spanyolok utolsó embere, Carlos Garach 23 másodperccel tud jobbat 1500 gyorson Hunornál. Ám mint oly sokszor, ezúttal is kiderült, nyíltvizen, váltóban van, ami felülírja a medencés készségeket – elsősorban a hit, a vasakarat és a tapasztalat. Hunor nem kért, de nem is adott kegyelmet: hispán riválisa inkább a finisre hagyta a nagy lehajrázást, ám amint Kovács-Seres mellé kormányozta magát, elkezdett ismerkedni Hunor különböző testrészeivel, merthogy a „kötélmentes” övezetben, azaz nyíltvizen a test a test elleni küzdelem bőven belefér. A bírók sem szóltak bele, nem is volt miért, Hunor tökéletes taktikával szorította ki oldalra a spanyolt, aki ugyan érezhetően dinamikusabban úszott (legalábbis próbált), a darálóban eltűnt a sebességbeli különbség. A panelre egyszerre rontottak rá, és Kovács-Seres egy tökéletes ütemű mozdulattal nyúlt rá – az időmérő szerint 0.6 másodperccel érintette meg hamarabb Garach-nál, avagy így tűnik el 23 másodperc, amikor egy korosztályában junior világbajnok, egy napja Eb-ezüstérmes harcos tökéletes úszást produkál a tengeri hullámokban.

Hogy Kovács-Seres hőstette (17 évesen aranyat érő úszás a 19 évesek között) milyen különleges értékkel bír, ezt a 14-16 évesek váltóviadala húzta alá vastagon. A vetélytársak egytől egyig 16 éveseket küldtek csatába (egy-egy 15 éves került be itt-ott), nálunk csak 14 és 15 esztendősek úsztak (így jöttek most ki nálunk a korosztályok) – s miután a legfiatalabb, Pálházi Léda nehezen tudta tartani a lépést a két évvel idősebbekkel, az itt összeszedett hátrányt már az ifjak között egyéni ezüstérmet nyerő Nagy Napsugár, illetve a fiúknál Európa-bajnok Kárpáti Máté sem tudta ledolgozni, így maradt a negyedik hely (akárcsak egy éve, Portugáliában).

Elkenődésre semmi ok – egyrészt jövőre már nekünk lesznek minőségi 16 éveseink, másrészt így is minden idők legeredményesebb Eb-szereplését produkálta válogatottunk. Hét dobogós helyezésünk már volt (2019-ben, Racicében, 2-3-2), és négy elsőség is (2021-ben, Párizsban: 4-1-0), de hét érem, közte négy arany még soha. Így akárcsak az éremtáblán, a pontversenyben is a magyar válogatott végzett az élen Korfun, 2019 után immár harmadszor.

Nyilatkozatok

Szimcsák Mira, aranyérem, váltó

„Miután negyedik éve nyerjük a váltót zsinórban, ezért komolyak az elvárások, van egy kis teher, hogy a győzelmet várja tőlünk mindenki. Az úszás szerintem jól ment, a végén volt egy kis verekedés, ami azért megesik a váltásoknál, de ahhoz képest nem volt annyira komoly.”

Fábián Bettina, aranyérem, váltó

„Nagyon jó érzés így búcsúzni – előtte leperegtek a juniorévek előttem, és most azt érzem, hogy nyugodt szívvel hagyom itt a korosztályos versenyeket, mert nagyon jó az utánpótlásunk, a fiatalok is remek eredményeket értek el. És tényleg nagy boldogság, hogy két éremmel, két aranyéremmel fejeztem be ezt a szakaszt.”

Hambardzumyan Arshak, aranyérem, váltó

„Szerintem kicsivel értékesebb ez a győzelem, mint a tavalyi világbajnoki cím, mert az nagyon fölényes lett, itt pedig elég komoly harc ment a végén. Persze, gondoltuk azt, hogy nyerhetünk, de nem volt annyira egyértelmű, mint eddig. Nekem is más így, aranyéremmel menni haza a szombati egyéni szám kisebb csalódása után.”

Kovács-Seres Hunor, aranyérem, váltó

„Nekem még mindig hatszázas a pulzusom… A váltó előtt csak egyben bíztam, hogy előnnyel indulhatok neki az utolsó hossznak a spanyolok előtt, mert az ő befejező emberük 14:57-et tud 1500-on, én meg 15:20-at – ehhez képest nagyjából együtt váltottunk… Úgy voltam vele, hogy megyek elöl, nem hagyom magam megelőzni, ő meg végig jött a lábvizemen, és csak a legvégén akart elém vágni, én viszont akkor egy kicsit taktikáztam, oldalra szorítottam, aztán a végén jól jött ki a panel.”

Junior Nyíltvízi Európa-bajnokság, Korfu

5km váltó (4x1250m)

Nyílt kategória: 1. Magyarország 54:21.9

(Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Hambardzumyan Arshak, Kovács-Seres Hunor)

14-16 évesek: 1. Spanyolország 55:47.1… 4. Magyarország 57:15.7

(Pálházi Léda, Nagy Napsugár, Tóth Olivér, Kárpáti Máté)

Az Eb éremtáblázata

Magyarország             4          2          1

Lengyelország             2          0          0

Spanyolország             1          3          1

Nagy-Britannia            1          0          0

Olaszország                 0          3          0

Németország               0          0          6

A csapatverseny végeredménye (top 5)

1. Magyarország 236 pont, 2. Németország 208, 3. Olaszország 191, 4. Spanyolország 163, 6. Görögország 94

Magyar Úszó Szövetség