Újabb Audi siker a WEC-ben

Újabb Audi siker a WEC-ben

Az Endurance Világbajnokság (World Endurance Championship) második fordulója volt a Spa-Francorchamps-ban rendezett hat órás verseny, ahol az Audi totális győzelmet aratott. A silverstone-i első fordulóra még csak két autóval nevezett az Audi Sport Team Joest, azonban Spa-ba már mindhárom gyári autójukat elvitték. A kvalifikáció során sikerült is megszerezniük az első három rajtkockát, míg a nagy ellenlábas Toyotáknak a negyedik és ötödik kocka jutott a rajtrácson. Első helyről az egyes rajtszámú R18 e-tron quattro kezdhetett (Lotterer, Tréluyer, Fässler), majd az idei első versenyén induló hármas rajtszámú autó (Gené, Jarvis, di Grassi) következett, míg a harmadik helyről az ,,öregek”, azaz a kettes autó (Kristensen, McNish, Duval)rajtolhatott. A Toyoták közül a hetes (Wurz, Lapierre, Nakajima) egység volt a gyorsabb, de a nyolcas (Davidson, Buemi, Sarrazin) számú  TS030 Hybrid sem volt nagyon lemaradva.

A versenyre 35 000 néző váltott jegyet és mindannyian élvezhették a remek időjárást valamint az izgalmas versenyt. Legjobban a második sorból rajtoló #2 Audi jött el a rajtnál és elsőként fordult az első kanyarban, mögötte a #7 Toyota Nicolas Lapirre-el érkezett. A verseny első felében a Toyoták szorongatni tudták az Audikat, de a japán gyártó autójában meghibásodott a hibrid rendszer, ami a hátsó fékek túlhevülését okozta, így a #7 autónak idő előtt véget ért a verseny. Az Audik innentől már egymással voltak elfoglalva, igazán csak az volt kérdéses, hogy melyik autójuk ér első helyen a kockás zászlóig.

A verseny végeredménye (LMP1):

  1. #1 Audi R18 e-tron quattro (Lotterer, Tréluyer, Fässler)     168 kör
  2. #2 Audi R18 e-tron quattro (Kristensen, McNish, Duval)   168 kör
  3. #3 Audi R18 e-tron quattro (Gené, Jarvis, di Grassi)           168 kör
  4. #8 Toyota TS030 Hybrid (Davidson, Buemi, Sarrazin)       167 kör
  5. #12 Lola B12/60 Coupé-Toyota (Prost, Jani, Heidfeld)      165 kör
  6. #13 Lola B12/60 Coupé-Toyota (Belicchi, Beche, Cheng)  165 kör

LMP2:

  1. #49 Oreca 03 Nissan (Perez Companc, Minassian, Kaffer) 157 kör
  2. #24 Morgan Nissan (Pla, H-Hansson, Brundle)                   157 kör
  3. #38 Zytek Z11SN – Nissan (Dolan, Turvey, Luhr)              157 kör

LMGTE Pro:

  1. #51 Ferrari F458 Italia (Bruni, Fisichella)                            149 kör
  2. #98 Aston Martin Vantage V8 (Senna, Makowiecki, Bell) 149 kör
  3. #71 Ferrari F458 Italia (Kobayashi, Vilander)                     149 kör

LMGTE Am:

  1. #81 Ferrari F458 Italia (Potolicchio, Aguas, Malucelli)       147 kör
  2. #95 Aston Martin V8 (Nygaard, Poulsen, Simonsen)          146 kör
  3. #50 Chevrolet Corvette (Bornhauser, Ccanal, Rees)            145 kör

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: