Újabb Dárdai szerződhet a Bundesligába – sajtóhír

Dárdai Bence Wolfsburghoz szerződése után a német sajtó szerint hamarosan újabb Dárdai hagyhatja el a Hertha BSC-t…

(Photo by David Inderlied/picture alliance via Getty Images)

A Bild információi szerint a Bundesligában szereplő Augsburg komolyan érdeklődik a Hertha BSC tehetséges játékosa, Dárdai Márton szerződtetése iránt, akiért akár 2 millió eurós átigazolási díjat is hajlandóak lennének fizetni.

A 22 éves labdarúgó középhátvédként és védekező középpályásként is bevethető, Berlinben született és tízéves kora óta nevelkedik a Herthánál. Dárdai négy évvel ezelőtt került a berliniek felnőtt keretéhez, azóta 70 mérkőzésen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett a csapat színeiben. A magyar származású játékos a különböző korosztályos válogatottakban még a német nemzeti csapatokat erősítette, azonban a felnőttek közt a magyar válogatottat választotta, és márciusban be is mutatkozott Marco Rossi együttesében.

A lap megjegyezte, Dárdai Mártont az a Babacar Wane ajánlotta a csapat figyelmébe, aki jelenleg az Augsburg játékosmegfigyelője, de korábban a Herthánál dolgozott hasonló pozícióban és jól ismeri a magyar labdarúgó képességeit.

A középső Dárdai fivér mellett a Wolfsburghoz távozó öccse, Bence, valamint bátyja, Dárdai Palkó erősíti még a Hertha keretét, a csapat edzője pedig jelenleg nem más, mint édesapjuk, Dárdai Pál. A német sajtó szerint azonban könnyen lehet, hogy a nyáron négyből legalább hárman el fogják hagyni a klubot.

fociclub

A Újabb Dárdai szerződhet a Bundesligába – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.