Újabb együttműködést kötött a vízilabda szövetség!

víizilabdate

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ), a Magyar Íjász Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke és a Testnevelési Egyetem (TE) vezetői is kézjegyükkel látták el azt az edzőképzéssel kapcsolatos megállapodást, amelynek alapján kiemelt sportszakmai együttműködés kezdődik a sportágak és az egyetem között.

víizilabdate

A TE honlapjának beszámolója szerint Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem új Központi épületének Róma termében elmondott beszédében a több mint egy évtized után újraindult edzőképzés egyik fontos állomásának nevezte az együttműködések létrejöttét.

A TE rektora kiemelte, hogy az egyetemi szintű edzőképzés a magyar sport számára létfontosságú, éppen ezért az aláíráson jelenlévő egyetemi vezetőkkel közösen az volt a céljuk, hogy a korábban évtizedeken keresztül kiválóan működő, közvetlen szakmai kapcsolatot visszaállítsák a hazai sport minél szélesebb spektrumával. Ennek jegyében az intézmény a közeljövőben további képzési megállapodások kialakítására törekszik, így decemberben újabbakat írnak alá az egyetem és a sportágak hazai vezetői.

Az eseményen jelen volt Pető Tibor, kétszeres evezős világbajnok, a MESZ elnöke; Vánky Sebastian, a Magyar Íjász Szövetség elnöke; Szűcs Lajos, a teniszsport hazai irányítója és Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, az MVLSZ nemrég megválasztott elnöke, míg a Magyar Kerékpár Szövetség vezetője – Princzinger Péter – egy nappal korábban látta el kézjegyével a megállapodást.

Fotó: tf.hu

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS