Újabb kirúgással végződő botrány Dárdaiéknál, a Real Madrid Guardiolától igazolhat brutális összegért szélsőt – külföldi körkép

Korlátozott számban visszatérhetnek a nézők a Premier League-ben – az összes hír a járványról itt!

BAJNOKOK LIGÁJA

Guardiola: “Nem csak a pénzünk miatt vagyunk a döntőben”, durván beszélt a bíró a PSG-játékosokkal – BL-visszhangok

ANGLIA

Manchester United: A Manchester United tulajdonosai készen állnak arra, hogy 90 millió fontos ajánlatot tegyenek a Tottenham angol válogatott csapatkapitányáért, Harry Kane-ért. (Sun)

Az MU továbbá csatlakozott azon rivális PL-klubokhoz, amelyek szerződtetnék a West Brom angol kapusát, Sam Johnstone-t, ha esetleg a spanyol hálóőr, David de Gea nyáron távozna az Old Traffordról. (ESPN) Abban az esetben, ha a West Brom kiesik a Premier League-ből, akkor 20 millió fontot kér Johnstone szolgálataiért. (Telegraph)

A Manchester United vezetőedzője, szerint a labdarúgócsapat szurkolóinak megvan a joguk tiltakozni a tulajdonosok ellen, de azt civilizált módon kellene tenniük. A norvég szakember először beszélt újságírókkal azóta, hogy a drukkerek rendbontása miatt múlt vasárnap elmaradt az együttes Liverpool elleni bajnoki rangadója.

Meg kell hallgatnunk a hangjukat. Mindenkinek jogában áll tiltakozni, de ezt civilizáltan kellene megtenniük

– mondta Ole Gunnar Solskjaer a Roma elleni El-elődöntő csütörtöki visszavágója előtt. Kiemelte, a klubtulajdonos Glazer család folyamatosan azon dolgozik, hogy javuljon a kommunikáció köztük és a drukkerek között.

Ha valahova betörnek és rendőrök életét fenyegetik, az túl sok. Ez onnantól rendőrségi ügy, nem a véleménynyilvánításról szól. Beszéltem a tulajdonosokkal és elnézést kértem tőlük. Mindig jó volt a viszonyunk, hallgatnak rám. A szurkolókra is hallgatnak, de ennél jobban kell kommunikálniuk – tette hozzá Solskjaer, akinek együttese 6–2-es előnyből várja az olaszok elleni visszavágót. Múlt vasárnap a Manchester United–Liverpool bajnoki mérkőzés előtt a hazai együttes hívei már délben gyülekezni kezdtek az Old Trafford környékén, és transzparenseket kihúzva, illetve görögtüzeket gyújtva tiltakoztak a Glazer család ellen, amely 2005 óta irányítja az egyesületet. A drukkerek régóta elégedetlenek az amerikai tulajdonosokkal, és a nemrég hamvába holt Európai Szuperliga – amelyhez az MU is csatlakozott – számukra csak olaj volt a tűzre. A tervezett 17.30 órás kezdés előtt egy órával több száz szurkoló egy alagúton át – néhány fémkordont félredobva – bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott. A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben, de mintegy húsz perccel később néhány drukker önszántából távozott a stadionból. Több szurkoló a hazai csapatnak a meccs előtt otthont adó Lowry Hotelnél tüntetett. A házigazdák eleinte azt közölték, hogy csúszik a kezdés, majd az MU nem sokkal 19 óra előtt bejelentette, hogy biztonsági okokból elmarad a találkozó. A rendőrség közlése szerint a stadionban több mint ezer, a Lowry Hotelnél körülbelül kétszáz szurkoló vett részt a tüntetésben. (MTI)

Chelsea: A Chelsea megpróbálja elhappolni a Manchester United és a Liverpool elől a Borussia Dortmund angol válogatott szélsőjét, Jadon Sanchót, miután a németek csökkentették a 21 éves támadóért kért árat. (Football London)

Arsenal: David Luiz szerződésének utolsó két hónapját tölti az Arsenalnál, így az ügynökei elkezdtek új klubot keresni a brazilnak, és felajánlották szolgálatait egy amerikai klubnak. (CBS Sports)

Tottenham: A Tottenham a nyáron újabb csatár után nézhet, mivel várhatóan nem aktiválják Carlos Vinícius szerződésében szereplő záradékot, így a 26 éves játékos visszatér a Benficához. (Sky Sports)

Everton: Carlo Ancelotti, az Everton vezetőedzője szeretné leigazolni a Real Madrid walesi szélsőjét, Gareth Bale-t, aki az idei szezonban a Tottenhamnél szerepel kölcsönben. (Sport Witness)

Leeds United: A Leeds United érdeklődik a Club Bruges 21 éves holland szélsője, Noa Lang iránt. (Telegraph)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A Real Madrid figyelemmel kíséri a Manchester City angol válogatott támadóját, Raheem Sterlinget, aki 75 millió fontért távozhat a nyáron. (Football Insider)

Barcelona: A Barcelona felvette az első kapcsolatot a Flamengo középpályása, Gerson képviselőivel, mivel sajtóhírek szerint szerződtetnék a 23 éves brazil játékost. (ESPN)

A Mundo Deportivo információi szerint a Lyon holland támadója, Memphis Depay annyira szeretne már a Barcelonához szerződni, hogy már el is kezdett házakat nézni magának a katalán városban.

Atlético Madrid / Sevilla / Villarreal: A Norwich City 24 éves középpályása, Emi Buendia nagy keresletnek örvend, hiszen a Atlético Madrid, a Sevilla és a Villarreal is szeretné szerződtetni. A három spanyol klubon kívül a Leeds United, az Aston Villa, a Crystal Palace és a West Ham is fontolóra venné az argentin játékos szerződtetését. (Footmercato)

OLASZORSZÁG

Juventus: Massimiliano Allegri kijelentette, hogy újra edzősködne. Lapértesülések szerint az 53 éves olasz szakember a Juventusnál vagy a Real Madridnál dolgozhat újra. (Tuttosport)

Internazionale: A Bayern München érdeklődik az Inter 22 éves középpályása, Achraf Hakimi iránt. Az Arsenal is figyelemmel követi a spanyol játékost. (Express)

Az Inter korábbi elnöke, Massimo Moratti arra biztatta a milánóiak vezetőségét, hogy próbálják meg szerződtetni a Chelsea francia válogatott középpályását, N’Golo Kantét. (Sky Sport Italia)

AS Roma / Inter: Az AS Roma és az Inter is szerződtetné a Cagliari 25 éves uruguayi középpályását, Nahitan Nandezt. (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Hertha BSC: Egy rasszista üzenet miatt távoznia kellett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC felügyelő bizottságából Jens Lehmann korábbi német válogatott kapusnak. Az egyesület befektetőjének, Lars Windhorstnak az egyik szóvivője közölte, hogy a Windhorst által irányított cég felbontotta az 51 éves szakemberrel kötött tanácsadói szerződést, ezzel Lehmann a Herthánál elfoglalt pozíciójából is távozott. A 61-szeres válogatott ex-futballista másfél évvel ezelőtt Jürgen Klinsmann helyére érkezett Windhorst cégéhez, és ezzel a berlini klub felügyelő bizottságába. A 61-szeres válogatott ex-futballista egy évvel ezelőtt Jürgen Klinsmann helyére érkezett Windhorst cégéhez, és ezzel a berlini klub felügyelő bizottságába.

Az ügy előzménye, hogy a Sky televízió szakértőjeként dolgozó, 12-szeres német válogatott Dennis Aogo az Instagramon megosztott egy Whatsapp-üzenetet, amelyben Lehmann Aogóra utalva azt írta (vélhetően nem neki szánta az üzenetet):

“Dennis a ti fekete emberetek, hogy meglegyen a kvóta?”.

Lehmann később a Twitteren bocsánatot kért az üzenet miatt, de a helyzetén ez már nem változtatott.

A Hertha BSC távol tartja magát a rasszizmus minden formájától, az ilyen kijelentések pedig egyáltalán nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyekért klubunk kiáll és aktívan kampányol” – kommentálta a történteket Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke. A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC a Bundesligában a kiesés elkerüléséért küzd. (MTI)

Borussia Dortmund: A Borussia Dortmund érdeklődik a Liverpool 27 éves angol középpályása, Alex Oxlade-Chamberlain iránt. (Fichajes)

Bayern München: A Bayern München leigazolná az Aston Villa 17 éves angol középpályását, Carney Chukwuemekát. (Football Insider)

VILÁGFUTBALL

Dél-afrikai válogatott: A belga Hugo Broost nevezték ki a dél-afrikai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. A 69 éves szakember öt évre, a 2026-os világbajnokságig írt alá – jelentették be szerdán. Broos játékosként tagja volt az 1986-os vb-n elődöntős belga válogatottnak, edzőként pedig a kameruni együttessel 2017-ben Afrika Kupát nyert. Azt megelőzően a Club Brugge-t és az Anderlechtet is belga bajnoki címig vezette, de dolgozott már Algériában, Görögországban, Katarban és Törökországban is. Broos elődjét, Molefi Ntsekit március 31-én menesztették a szövetségi kapitányi posztról, miután a csapat meglepetésre elbukott a jövő év elején Kamerunban sorra kerülő Afrika Kupa selejtezősorozatában. A Dél-afrikai Köztársaság júniusban kezdi meg a világbajnoki selejtezőt Ghána, Zimbabwe és Etiópia ellen. Ebből a csoportból csak az első helyezett jut tovább az afrikai selejtező második körébe. (MTI)