Újabb könnyed siker

A második mérkőzés sem okozott gondot a fiú ifjúsági kézilabda-válogatottnak: 41-18-ra nyert Koszovó ellen a várnai B csoportos Európa-bajnokságon. Szerdán újabb „veretes” ellenfél, Ciprus ellen lép pályára.

reb A hétfői, Örményország elleni, edzésnek is gyenge, 56-7-es győzelmet hozó mérkőzés után kedden délután Koszovóval szemben volt jelenése a fiú ifjúsági kézilabda-válogatottnak Várnában.

A szakmailag nehezen elemezhető első siker után Imre Vilmos szövetségi edző honlapunknak elmondta, az aktuális ellenféltől, Koszovótól nagyobb játéktudást vár a B csoportos kontinensviadalon.

rozner_kevin

Rózner Kevinék (9) ismét gólzáporos győzelmet arattak

Igazolódott a jóslata, hiszen az első játékrész nem hozott olyan macska-egér harcot, mint egy nappal korábban. Hogy mást ne mondjuk, Imre Vilmos 14-9-es vezetéskor kért időt, hogy kicsit elbeszélgessen tanítványaival.

A tanácskozás hatásos volt, még magabiztosabb előnyre tett szert az együttes, amely a félidőben 22-11-re vezetett, végül pedig 41-18-ra diadalmaskodott. A meccs legjobb magyarjának az öt gólig jutó Horváth László Attilát választották.

„A védekezésnek és a mindkét félidőben jó kapusteljesítménynek köszönhetően nyertünk – értékelt Imre Vilmos szövetségi edző. – Szinte végig fegyelmezetten kézilabdázott a csapat, amire szükség is volt, hiszen jóval erősebb ellenféllel találkoztunk, mint az első meccsen. Az első félidőben kicsit fel is zárkózott Koszovó, de koncentráltak maradtunk. Örülök annak, hogy mindenki játszott, továbbra is van lehetőségünk sáfárkodni az erőinkkel.”

Kíváncsiak voltunk, a meccsen nyílt-e lehetőség figurákat, játékelemeket gyakorolni, ám a szakember szerint ez már nem annak a munkának az időszaka. Jelezte, Ciprus Koszovóhoz hasonló erőt képvisel, azaz szerdán kettőtől is összeszedetten kell kézilabdázni.

FIÚ IFJÚSÁGI B CSOPORTOS KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA
MAGYARORSZÁG–KOSZOVÓ 41-18 (22-11)
Játékvezetők: Thomassen, Schmack (belgák)
MAGYARORSZÁG: Andó 1, Deményi (kapusok), Borzas 3, Horváth 5, Kecskeméti 3, Kerkovits 5, Kiss 2, Máthé 3, Orbán 2, Rosta 1, Rózner 6, Somogyi 2, Spekhardt 2, Szita 3, Szöllősi 3, Ubornyák. Szövetségi edző: Imre Vilmos.
KOSZOVÓ: Abazxhiku, Basholi 2, Beqiraj, Dugolli 4, Hoxha 1, Gubetini 3, Luzha, J. Muqolli 6, Y. Muqolli, Musztafa 1, Rudari, Shabani, Tahirukaj 1, Terziqi. Szövetségi edző: Verim Zherka
Kiállítások: 16, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 1/1
A csoport korábbi mérkőzésén:
Macedónia–Örményország 49-13 (26-6)
A magyar csapat további menetrendje
Augusztus 17. 14.00 Magyarország–Ciprus
Augusztus 19. 18.00 Magyarország–Ukrajna
Augusztus 20. 18.00 Magyarország– Macedónia
Augusztus 21. helyosztók

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS