Újabb magyar nagyvárosnak lett fociakadémiája – videók

A helyi Dózsa az angol Newcastle United felett 1970-ben aratott 2-0-s győzelmének és az Európai Városok Kupája-továbbjutásának évfordulója okán november 4. már évek óta a Pécsi Labdarúgás Napja volt, péntektől pedig újabb fontos esemény kötődik ehhez a dátumhoz a baranyai megyeszékhelyen. Többek között egykori és mai pécsi labdarúgók, illetve edzők jelenlétében avatták fel az Idősebb Dárdai Pál labdarúgó utánpótlás edzőközpont csarnokát, ami a helyi fociakadémia ünnepélyes átadója is volt egyben.

A mintegy 3 milliárd forintból, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a kormány támogatásából, a volt kovácstelepi sportpályák újjáépítésével és bővítésével létrejött komplexum egy 2300 négyzetméteres, 12 öltözőt, rehabilitációs teret, konditermet, irodákat és büfét magába foglaló kiszolgálóépületből, szabadtéri füves és műfüves pályákból, valamint műfüves csarnokból áll, modern körülményeket biztosítva 300 gyermek edzéseihez és a PMFC felnőtt csapatának felkészítéséhez.

Az avatóeseményen természetesen részt vett a névadó pécsi ikon fia, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi játékosa, majd szövetségi kapitánya és a Hertha BSC volt edzője, ifj. Dárdai Pál is.

Azt gondolom, hogy Pécsett nagyon sok olyan személy van, labdarúgó, sportoló, aki ugyanúgy megérdemelte volna mindezt, de hogy ha egy kicsit kekeckedni szeretnék, akkor talán azért lett ő az akadémia névadója, mert ő nem ment el soha a Pécsről. Baranyában rengeteg olyan futballistából csinált újra játékost, akik már el voltak felejtve, olyanokból, akik később például magyar bajnokok, válogatottak lettek. Rengeteg csapatnál dolgozott a megyében. Ez az akadémia nem csak a PMFC-é, de akár a siklósi vagy a harkányi kisgyerek is itt fog edzeni. Ez egy nagyon komoly motiváció – fogalmazott a tréner.

A rendezvényen a klub korábbi válogatott labdarúgói is részt vettek, akik közül többen nem szakadtak el kedvenc sportáguktól, sőt 2019-ben megalakították a PMSC Öregfiúk Egyesületet a pécsi labdarúgás népszerűsítése, hírnevének öregbítése céljából. Az eseményen adták át az idei Életmű-díjat is, amit ifj. Dárdai Pál vehetett át.

A PMFC TV beszámolója az avatóünnepségről:

A PMFC a Facebookon is bemutatta az akadémiát: