Újabb mérkőzést vív a Milan júliusban

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy júliusban felkészülési mérkőzést játszik az osztrák élvonalban szereplő Wolfsberger AC együttesével.

Körvonalazódni látszik a Milan programja az előszezonban. A klub az elmúlt hetekben számos felkészülési mérkőzést jelentett be, így július 16-án a Köln ellen lesz az első meccs az előszezonban, majd július 23-án a Zalaegerszegi TE, míg július 31-én az Olympique Marseille lesz az ellenfél.

Korábban már eldőlt, hogy a csapat július 24. és 27. között néhány napos edzőtáborban vesz részt Ausztriában. Ennek zárásaként Stefano Pioli együttese Klagenfurtban lép pályára.

A Milan a hivatalos honlapján megerősítette, hogy a csapat július 27-én, szerdán a klagenfurti Wörthersee Stadionban felkészülési mérkőzést játszik az osztrák Wolfsberger AC ellen. Az összecsapást 19:00-kor rendezik.

A piros-feketék 1 évvel ezelőtt szintén pályára léptek Klagenfurtban, akkor a Real Madrid volt az ellenfél és a meccs 0-0-s döntetlennel zárult.

A csapat holnap, azaz július 4-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.