Újabb pályával bővült “Mr. Red Bull” kollekciója

Egyéb

2016. január 21. csütörtök, 13:17

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Salzburgring

Dietrich Mateschitz néhány évvel a spielbergi pálya felújítása és átnevezése után felvásárolta hazája másik prominens létesítményét, és komoly sorozatokra feni a fogát.

Hamarosan végére ér a 2015 szeptemberében elkezdődött folyamat, azaz a Salzburgring Dietrich Mateschitz általi felvásárlása – most már csak az ügyvédeknek kell elvégezniük a szükséges papírmunkát, hogy hivatalossá váljon az átvétel.

A Red Bull tulajdonosa 3 millió euróért ütötte nyélbe az üzletet, a dolog érdekessége viszont, hogy nem az energiaital-gyártó főnökeként, hanem egy másik vállalkozásán, a Distribution & Marketing GmbH-n keresztül. Mateschitz azt tervezi, hogy néhány, Red Bull Ringen rendezett eseményt Salzburg mellé visz majd, persze a helyszín felújítása után.

Az új versenyek közé tartozik a MotoGP Osztrák Nagydíjának újjáélesztése is, melyet 1971-től 1994-ig éppen Salzburgban rendeztek – az újjáélesztés egyébként már idén megvalósul, hiszen augusztus 14-én a Red Bull Ringen fognak összecsapni a legjobb motorosok, de Mateschitz eltökélt annak érdekében, hogy az újonnan felvásárolt pályára viszi a MotoGP-t.

Ami azt illeti, a korábban WTCC-futamokat rendező Salzburgring idén sem marad prominens sorozat nélkül: júniusban a 2015-ben debütált TCR vendégeskedik majd a világ egyik legszebb fekvésű helyszínén.

Forrás: www.formula.hu – RSS