Újoncavatás – Már 14 évesen az Ob I-ben

Domsodidalma01

A Honvéd ellen mutatkozott be az Ob I-ben a 14 éves tehetség. 

Domsodidalma01

Fotó: Szentesi VK

Nagy tehetségnek tartják edzői a szentesi Dömsödi Dalmát. A serdülő bajnokságban játszó center 14 évesen mutatkozott be a felnőtt bajnokságban. Október óta már három mérkőzésen is szerepelt a Kurca-partiaknál.

“Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a felnőttcsapat vezetőedzője meghívott hozzájuk edzésre. A nagyok között szerepelni igazi kihívás, de ha valaki eredményeket akar elérni, akkor annak komolyan kell edzenie és vállalnia az ezzel járó nehézségeket. A nagy korkülönbség ellenére úgy érzem, befogadtak, mindenki nagyon rendes velem” – mondta Dalma az utanpotlassport.hu-nak.

A céljairól pedig eképp vallott, „Szerintem hét év múlva már beférhetek a csapatba. A nyáron megtapasztalhattam, milyen is sikeres válogatottban játszani. Az ifjúsági Európa-bajnokság hatalmas élményként marad meg bennem. Szenzációs csapatszellemben törtünk előre, csak az érem lebegett a szemünk előtt, semmi más. És sikerült! A bronzmeccsen mindent kiadtam magamból, remélem segíteni tudtam a csapatnak a játékommal. Nagyon hálás vagyok Faragó Tamásnak és Petőváry Zsoltnak, hogy kislányként bizalmat szavaztak nekem. Hasonló sikert szeretnék egyszer az olimpián is átélni.” – fogalmazott a játékos.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS