Újoncavató a harmadosztályban

Első mérkőzésére készül a Boda Troopers a FEZEN Divízió II-ben.

Végre! A rajthoz képest egy hónapot kellett várni, de végül láthatjuk akció közben a Boda Troopers-t, viszont ez első ellenfelük eléggé nagy falat lesz, hiszen a Szombathely Crushers ellen kell helyt állniuk idegenben.
454062_szombathely_crushers_gyor_sharks_ii.Az ellen a Crushers ellen, amely remek főpróbát tartott a bajnokság kezdetén, hiszen hazai pályán 45-0-ra lelépte a Győr Sharks 2-t. Egy ilyen kezdésre vágyik minden együttes, és minden bizonnyal az újoncot sem kíméli majd. Piskor Péter nem rozsdásodott be azok után, hogy a Zúzók kihagytak egy évet, azonnal az első héten ő lett a Divízió II. legjobb játékosa. Három futott touchdownnal nem is csodálkozunk. A Crushers minden bizonnyal szeretné fenntartatni ezt a teljesítményt a Katonák ellen is, de az biztos, hogy nagyon nehéz feladata lesz.
12499259_917964318299398_1419284007_oHogy miért? Mert a Troopers-t még senki sem ismeri. Egy fekete ló csapat ellen pedig mindig nehéz, hiszen nem lehet tudni, mire kell számítani és a játékosok milyen erőt képviselnek. A Boda számára ez lesz a legnagyobb fegyver szombaton. Ami viszont hátrány, hogy a csapat egy része még nem rendelkezik kellő rutinnal. Ám ők már megismerhették a Crushers-t, miután a szombathelyiek már játszottak egy meccset. Érdekes találkozóra számíthatunk!

Fotók: Hende Csaba, Kovács Gábor

 

Szombathely Crushers-Boda Troopers
Időpont: április 23. (szombat), 15.00
Helyszín: Vasszécsenyi Sportcentrum, (Vasszécseny, Táncsics Mihály utca 13.)
Belépő: 600 Ft (14 év alatt ingyenes)

Gildo Nator, a Szombathely Crushers vezetőedzője: A Troopers egy újonc csapat, egyelőre csak saját magunkra koncentrálunk és arra, hogy jobbak legyünk minden poszton. Szeretnénk az új playeinket is gyakorolni, illetve lehetőséget akarunk adni a mi újoncainknak is. Sajnos a kezdő irányítónk megsérült, de a második számú QB is remek képességekkel megáldott játékos. Most a Troopers elleni meccsel kell foglalkozunk, mert ezen a találkozón is sokat tanulunk majd.

Nagy Gábor, a Boda Troopers vezetőedzője: A felkészülésünk a várakozásainknak megfelelően haladt, játékosaink rengeteget fejlődtek az elmúlt két év során. A Szekszárd elleni edzőmeccs megmutatta azokat a hibákat, amelyeket sürgősen ki kellett javítanunk, ezeket meg is tettük, és azok a pozitívumok, melyeket ugyanezen a közös edzésen tapasztaltunk, egy nagyon jó és stabil alapot adnak a későbbi építkezéshez. A csapat nagy részének a szombati az első mérkőzése lesz egy bajnokság keretein belül, ezért a célunk az, hogy játékosaink tapasztalatot szerezzenek, magabiztosabbá váljanak, de legfőképp élvezzék az elkövetkezendő hónap sűrű programját. A sorsolásunk erős, 4 összeszokott, rutinos csapat ellen kell játszanunk, amelyből kettő még a végső győzelemre is esélyes, de bízom a játékosaimban, és biztos vagyok benne, hogy minden erejükkel küzdeni fognak, és megnehezítik az ellenfeleink dolgát.

Forrás: http://mafsz.org – RSS