Antal Norbert régóta vágyott arra, hogy magyar válogatott lehessen, de az erdélyi születésű jégkorongozót eddig az IIHF honosítási szabálya megakadályozta ebben. Most mindent megtesz azért, hogy a decemberi, litvániai U20-as divízió II/A-s világbajnokságon jégre léphessen.
Pusztai Viola • Antal Norbert, Galló Vilmos, Szabó Krisztián. Arra már nem emlékszik Norbert, hogy ezt a három nevet hányszor írták le együtt a Zalai Titánok egy-egy meccsét követően a jegyzőkönyvbe, de abban biztos, hogy többször előfordult. A három jégkorongozó hat év elteltével találkozott ismét, méghozzá a magyar junior-válogatottban, a franciaországi Négy Nemzet-tornán. Ahhoz eddig az hiányzott, hogy az erdélyi születésű Antal magára húzhassa a piros-fehér-zöld mezt, ami azáltal valósulhatott meg, hogy a nemzetközi szövetség megváltoztatta a honosítási szabályát.
– Mindig is szerettem volna magyar színekben játszani, de az IIHF szabályai szerint tizenkét éves korom után két évet kellett volna jégkorongoznom Magyarországon, hogy válogatott lehessek – magyarázza a tizenkilenc éves csatár. – Nekem csak másfél volt meg, de azután, hogy a korhatárt tízre módosították, már megvan a két év.
Antal Norbert (szemben)
Rich Chernomaz szövetségi kapitány már a szezon első, augusztusi összetartásán is számított rá, a novemberi válogatott tornán pedig megadta neki a lehetőséget a bizonyításra. Antal két találattal hálálta meg: az olaszok ellen 2-1-re megnyert meccsen ő lőtte a győztes gólt a fentebb említett társak közreműködésével, míg a szlovénok elleni 3-1-es diadalból is oroszlánrészt vállalt.
– Már az első összetartáskor észleltem, csak úgy tudok bekerülni a válogatottba, ha száz százalékot nyújtok a jégen, és maximálisan betartom az edzők kéréseit. A későbbi összetartásokon is ehhez tartottam magam, és meglett az eredménye. A mostani tábor első napjaiban már jól ment a játék, éreztem, hogy formában vagyok, és hogy ebből többet is ki tudok hozni. Nagyon sokat jelent, hogy játszhattam Vaujany-ban, a két gólomnak külön örülök.
A jégkoronggal egyébként ötévesen ismerkedett meg, amikor a nagytatája elvitte a csíkszeredai Sutato-tóra, korcsolyázni. A néhány tavi korizás elég volt ahhoz, hogy megkedvelje a sportágat, és elkezdett hokizni Csíkszeredán. Tíz éves koráig játszott a szülővárosa csapatában, onnan került Zalaegerszegre, ahol három és fél évet töltött. A grazi kitérő után, tizennégy évesen lehetősége nyílt a svéd Troja-Ljungby-ban próbajátékon szerepelni, s miután megfelelt, a skandináv országba költözött. Jelenleg a Borlänge első osztályban játszó U20-as együttesét erősíti.
– Eddig jól sikerült a szezonom, persze, mindig van mit pontosítani a játékomon. Szeretnék minél több meccset játszani a svéd harmadosztályú felnőttcsapatban, és természetesen bekerülni a magyar U20-as válogatott világbajnoki keretébe.
Ha utóbbi sikerül, és a magyar válogatott decemberben megnyerné a litvániai divízió II/A-s vb-t, akkor az eredmény minden bizonnyal azok közé kerülne, amelyekre a legbüszkébb. Például a 13 évesen a kanadai edzőtáborban elnyert legjobb játékos cím, és az IFK Ore színeiben, a svéd U18-as első osztályú bajnokságban a listavezető elleni győzelem mellé. S mivel nagy horgász, az öt és félkilós pontyot se felejtsük.
