Újra pattogott a labda a Honvéd csarnokban

A hársfások első csapata nyerte az első, míg a homokiak a második divízió küzdelmeit a 2020/2021-es MKOSZ – MSOSZ országos kiemelt kosárlabda bajnokság 2. fordulójában.

Helyszín: Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok

Galambos Zsolt szakágvezető elmondta, hogy a 2020. december 5-i, elmaradt 2. fordulót pótolták a csapatok a hétvégén. Sajnos az ivánci és a kőszegi csapat a járványügyi helyzet miatt még mindig távol maradt az eseményektől, de a többi csapat töretlen elszántsággal vett részt a versenyen.

A második divízióban kiemelkedett a homoki csapat, amely magabiztos teljesítménnyel nyerte meg divízióját, maga mögé utasítva a Hársfa – Körmend és a Hársfa III-as csapatát. Az első divízióban sem történt változás, ugyanis a SOFI és a Győr Staféta is kapitulált az olimpiai bajnok válogatottakat felvonultató Hársfa Egyesület I. gárdája ellen. A második hely sorsa is hamar eldőlt, már az első játékrészben a győriek javára. A 2020/2021-es MKOSZ-MSOSZ országos kiemelt kosárlabda bajnokság elérte célját, mert ebben az ínséges időszakban is lehetősége nyílt a csapattoknak a megmérettetésre.

Eredmények:

I. divízió

  1. Hársfa Egyesület I.
  2. Győr Staféta DSE
  3. SOFI Életjel Alapítvány

II. divízió

  1. Homok Bárczi DSE
  2. Hársfa Egyesület III. (Körmend)
  3. Hársfa Egyesület II.

Képek az alábbi albumban találhatóak: MSOSZ-MKOSZ Kupa 2. forduló

Köszönjük a fotókat Bodnár Dorinának, a Budai Gimnázium tanulójának!