Hazai környezetben kezdi a férfi Extraliga rájátszását a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata. A borsodiak az 5-8. helyért a HPQ-Szegeddel találkoznak, a párharc az egyik csapat második győzelméig tart.
„Természetesen nem voltunk feldobva a Veszprém ellen elveszített negyeddöntő után – mondta Dudás András, a Vegyész edzője. – Bíztunk benne, hogy sikerülhet egy szép eredményt elérni, azonban nem bírtuk el a nyomást, és bár azt mondom, hogy dunántúli ellenfelünk nem jobb csapat, mint mi, összességében megérdemelten jutott tovább. De túl kell lépnünk a fiaskón, hiszen a bajnokság folytatódik, és egyértelműen az ötödik hely megszerzését célozzuk meg. Persze tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de meg kell oldanunk a feladatot, jelen esetben a Szeged ellen. Nálunk a pályaelőny a párharcban, ezt most ki kell használnunk, és a közönségünknek feltétlenül örömet akarunk szerezni a folytatásban. Most is azt mondom, hogy ha felszabadultan azt fogjuk nyújtani a pályán, amit tudunk, akkor nem lehet probléma a győzelem megszerzése.”
„Bennünket is meglepett, hogy a Kazincbarcikával játszunk – fogalmazott Strezeneczki Gyula, a Szeged játékos-edzője. – Az 5-9. helyért rendezett középjátékban nem sok kellemes emléket gyűjtöttünk a borsodiak ellen, kétszer is 3:0-ra kaptunk ki. Az előzmények ellenére sem vagyok borúlátó, azt várom, hogy csapatom a Kaposváron mutatott hozzáállással lépjen pályára. Megfoghatónak tartom a Kazincbarcikát
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu