Újraéledt a pécsi amerikai foci

A Legioners első szezonjában a rájátszást célozta meg a TD Store Divízió II-ben.

Baranya megyének 2019-ben nem volt csapata. Legutóbb 2 éve a Boda Troopers indult el a harmadosztályban. A megyeszékhely Pécsnek viszont nagyon rég nem volt együttese a Divízió II-ben. Az akkor még Gringos-nak nevezett együttes nem volt egy rossz csapat, de ez az alakulat megszűnt. Viszont most új alapokra helyezve Legioners néven ismét van Pécsnek gárdája.

„Pécsi csapat valóban rég szerepelt a bajnokságban, de 2016-2018 között a Divízió II-ben szerepelő Boda Trooperst zömében pécsi játékosok alkották. Sajnos ez a csapat 2018 nyarán gyakorlatilag megszűnt, de szerencsére ősszel elkezdődött egy olyan szerveződés, ami nem akarta annyiba hagyni a dolgot, hogy a megye és a város amerikai foci nélkül maradjon. Ebben jelentős szerepet vállaltak a jelenlegi edzőink is. Az egyetem sport egyesületénél, a PEAC-nál sikerült pályát is találunk, így reálissá vált a cél, hogy a 2020-as bajnokságban elinduljunk. A már említett bodai csapatból sokan csatlakoztak hozzánk, mellettük jöttek volt Gringos játékosok is, valamint a szomszédos megyékből is érkeztek csapattársak. Az együttes ez a része adja a tapasztalatot, ami remekül kiegészül tehetséges, lelkes újoncokkal. Továbbá remélem sikerül hosszútávon is gyökeret vernie a sportágnak a városban” – mondta Putzer Ákos egyesületi elnök.

13730814_548780825324110_7468279561598776983_o

A Pécs gyakorlatilag fekete lóként érkezett a bajnokságba. Ismerős arcok a Troopers-ből és az egykori Gringos-ból lesznek, de így is a már említett új alapokra helyezett Legioners már más játékerőt fog képviselni újoncként. Így a felkészülésre nagy hangsúlyt kellett fektetnie az edzői stábnak.

„Biztosan sikerülhetett volna jobban is, mivel az idő volt az a szűkkeresztmetszet, amiből jobb lett volna, ha minél több van” – jelentette ki Putzer Ákos – „A standard a heti két edzés volt, ami időnként kiegészült hétvégi felkészüléssel. Valamint a téli időszakban a szabad ég alól terembe vonultunk, az erőnlétre helyezve a hangsúlyt. Úgy gondolom, az edzői stáb mindent megtett, hogy felkészítse a csapatot.”

85236029_2785932291442236_3787697594956775424_o

Újoncként viszont már az első idényében nagy célt tűzött ki a Pécs, hiszen a legjobb négy közé szeretne jutni. Ehhez azonban jól kell szerepelnie négy meccsen a Kaposvár Hornets visszalépését követően. A Legioners hazai pályán a Tatabánya Mustangs-ot és a Szombathely Crushers 2-t fogadja, míg idegenben a Rebels Oldboys-zal, illetve a Diósd Saints-cel csap össze.

„Szerintem nem rossz a sorsolásunk, hiszen régi rutinos csapatok mellett, akik playoffba és döntőbe is eljutottak, találhatóak olyanok is, akik a tavalyi szezonban, hozzánk hasonlóan, akkor még újoncok voltak. Nagy célokkal szabad csak nekivágni, így a rájátszás az a cél, amivel mindenképp elégedettek lennénk. Ha a csapat maximumot hozza ki magából, akkor úgy gondolom ezt teljesíteni is fogjuk” – jelentette ki az egyesületi elnök.

87795711_2785932478108884_6920083674188742656_o

A Pécs Legioners március 22-én kezdi meg a Divízió II. küzdelmeit a Rebels Odlboys vendégeként.

Fotók: Legioners facebook

A Pécs Legionaries 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 22. (vasárnap): Rebels Oldboys (idegenbeli)
Április 5. (vasárnap): Diósd Saints (idegenbeli)
Április 19. (vasárnap): Tatabánya Mustangs (hazai)
Május 10. (vasárnap): Szombathely Crushers 2 (hazai)

51272963_2064617790240360_34102066100043776_oAlapítás éve: 2019
Hazai pálya: PTE Sportközpont (Pécs Verseny u. 13.)
Edzői stáb: HC/OC: Pál Tibor, DC: Petkovic Márjánovics Dragan, D: Leitner Norman, Zilai János

Forrás: http://mafsz.org – RSS