Ukrajnában még tart a háború, de a bajnokság újraindul – hivatalos

2022. április 26-án az orosz-ukrán háború miatt ért véget az ukrán labdarúgó-bajnokság, azonban most majdnem négy hónappal később, augusztus 23-án ismét futballmérkőzések lesznek a háborúval sújtott országban – olvasható a lookcharms.com-on.

Vadim Gutzeit ukrán ifjúsági és sportminiszter a döntést azzal indokolta, hogy a sportmérkőzések segíthetnek egy kis fellélegzést nyújtani a háborúban élők mindennapjaiba, így megkezdődik a 2022/23-as szezon. A mérkőzéseket tehát megrendezik, azonban speciális körülmények között fognak pályára lépni a csapatok:

A találkozók helyszínén nem lehetnek nézők és csak kijev környéki helyeken, valamint az ország nyugati felében lehetnek focimeccsek.

A légitámadások alatt a mérkőzések megszakadnak és a játékosoknak, edzőknek és a stábnak gyorsan fedezékbe kell vonulnia. A helyi katonai közigazgatás képviselőinek, az orvosi csapatoknak és az állami mentőszolgálatnak a jelenléte minden mérkőzésen kötelező – részletezte tovább Gutzeit, valamint elmondta, csak olyan stadionban lehet mérkőzni, ahol van légvédelmi óvóhely.

A ligában ugyanakkor nem minden csapat vesz részt: Az FC Mariupol és a Desna Csernyihiv sem lesz ott a bajnokságban, előbbi város orosz megszállás alatt áll, míg utóbbi csapat stadionját bombatámadás érte. Emellett több játékos és edző is katonának állt és még mindig a fronton harcol Ukrajnáért.

Bírósághoz fordul az ukrán klub a FIFA miatt – ezért követelnek 50 millió eurót