Ultrabefutó: 8 ezred döntött az IndyCarban

USA

2016. augusztus 28. vasárnap, 10:12

Nem mindennapi versenyt láthatott, aki a hajnali órákban végigkövette az IndyCar júniusban félbeszakított texasi futamának befejezését. A szinte végig vezető James Hinchcliffe az utolsó körben veszítette el a győzelmet.

14054976_864675253665239_300223063508455307_nl

A texasi oválon június 12-én kezdte meg a versenyt az IndyCar mezőnye, amely elsősorban Josef Newgarden kulcscsonttöréssel járó hatalmas bukásáról maradt emlékezetes. Na meg arról, hogy miután a 248 körös futam 71. körében hatalmas eső érkezett a pályára, a szervezők leállították a küzdelmet, s mivel nem tűnt úgy, hogy hamar jobbra fordulnának a körülmények, a folytatást augusztus 27-re tűzték ki.

A mezőny tehát most visszatért a Texas Motor Speedway-re, ahol a 72. körtől zajlott tovább a csata a júniusi megszakítás rajtsorrendje szerint. Hinchcliffe startolt így az élről, míg a múltkor kieső Newgarden és Conor Daly már nem is vehettek részt a küzdelemben.

A kanadai pilóta most is szinte végig vezetett, noha üldözői, Graham Rahal, Simon Pagenaud, Tony Kanaan és Helio Castroneves végig a nyomában voltak. Az utolsó sárga zászlós szakaszt követően egy hétkörös sprint maradt a leintésig, Rahal pedig az utolsó körre tartalékolta erejét, amikor belső íven elment Hinchcliffe mellett, átvéve a vezetést a végső méterekre. A Schmidt Peterson Motorsports versenyzője a célegyenesre még a külső íven visszazárkózott, de a célvonalat így is Rahal érte el elsőként, méghozzá 8 ezredmásodperccel hamarabb. Az amerikai így az IndyCar történetének egyik legszorosabb befutójával szerezte meg idei első győzelmét.

Tony Kanaan végzett a harmadik helyen, míg Simon Pagenaud a negyedik lett, ezzel némileg növelni tudta az előnyét a tabella élén fő riválisával, a most nyolcadikként befutó Will Powerrel szemben.

A verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Autó Idő
1 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 2:29:24.8886
2 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 0.0080
3 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 0.0903
4 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 0.4773
5 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 9.3424
6 Charlie Kimball Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 1 kör
7 Carlos Munoz Andretti Autosport Dallara/Honda 1 kör
8 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 1 kör
9 Juan Pablo Montoya Team Penske Dallara/Chevrolet 2 kör
10 Sebastien Bourdais KVSH Racing Dallara/Chevrolet 2 kör
11 Alexander Rossi Andretti Herta Dallara/Honda 2 kör
12 Marco Andretti Andretti Autosport Dallara/Honda 3 kör
13 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 3 kör
14 Gabby Chaves Dale Coyne Racing Dallara/Honda 3 kör
15 Max Chilton Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet 5 kör
16 Mikhail Aleshin Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda Kiesett
17 Jack Hawksworth AJ Foyt Enterprises Dallara/Honda Kiesett
18 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet Kiesett
19 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Chevrolet Kiesett
20 Takuma Sato AJ Foyt Enterprises Dallara/Honda Kiesett
21 Conor Daly Dale Coyne Racing Dallara/Honda Kiesett
22 Josef Newgarden Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet Kiesett

Forrás: www.formula.hu – RSS