Univer Kupa: Fontos győzelem Görögország ellen

noi magyar-gorog mti

Női válogatottunk megszerezte második győzelmét az Univer Kupán. A leendő Eb csoport ellenfelünket, Görögországot három góllal vertük. noi magyar-gorog mti

Bíró Attila tanítványai a tegnapi siker után ma a görögöket múlták felül. Fontos meccs volt ez, hiszen a görögökkel találkozunk az Eb-n is, így nem volt mindegy milyen nyomot hagyunk a hellénekben.

A mérkőzés első negyedében kétszer is vezettek a görögök, de rendre egyenlíteni tudtunk. Tóth Ildi előbb 2-2-re módosította az eredményt, majd húsz másodperccel a vége előtt egy akciótalálattal már megszereztük a vezetést is. A második nyolc percben már kettővel, majd hárommal is vezettünk. Antal Dóra ekkor lábbal tett fel a kezére a labdát majd úgy ütötte a kapuba, ezzel 6-3-as előnnyel fordulhattunk.

A nagyszünet után sem lankadt a figyelem. A Takács majd a csapatkapitány, Keszthelyi találatával már öt volt közte. A záróakkord előtt még Xenaki valamint Tsoukala szépített, így 8-5 volt az állás. Az utolsó nyolc percben tartottuk a különbséget, és itt már csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül három góllal 10-7-re győztünk.

Holnap az olasz válogatott ellen zárjuk a tornát.

Univer Kupa, második nap:

Magyarország – Görögország 10-7 (3-2, 3-1, 2-2, 2-2)

Gólszerzők: Keszthelyi 2, Tóth 2, Bujka 2, Antal 2, Czigány 1, Takács 1 ill. Tsoukala 1, Chydrioti 1, Asimaki 1, Roumpesi 1, Plevritou 1, Uanohouaki 1, Xenaki 1

Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya: Lépésről lépésre haladunk előre. Tegnap döcögött kicsit a támadójátékunk, ma jobb volt egy fokkal, a védekezés hasonlóképpen jól működött, amivel főleg elégedett vagyok. Úgy gondolom, megérdeltük a győzelmet, meg kell becsülnünk ezt a győzelmet, aláírnám ezt az Eb-n is. Természetesen voltak hibák és megpróbáljuk majd kiküszöbölni ezeket. Jó úton vagyunk, haladunk affelé, hogy leszűkített hibaszázalékkal magabiztosan tudjunk nyerni. Biztos, hogy sokkal veszéyesebb lesz a görög válogatott az Eb-n, valószínű ők sem játszották ki az összes kártyájukat, de mi sem. Úgy gondolom, egy lépéssel előrébb járunk, remélem, hogy ezt meg fogjuk tartani az Eb-n is. – fejezte be az M4 Sport-nak a kapitány.

Anatoi

Fotó: MTI/archív

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS