Vinales elmondta, miben ki a legjobb

Motor

2016. január 4. hétfő, 15:46

A fiatal spanyol motoros 2015-ben a MotoGP legjobb újonca lett, egy év tapasztalatával pedig már van rálátása arra, melyik pilótának mi az erőssége. A gyorsasági motoros világbajnokság weboldalának nyilatkozva elmondta, a versenyzés egyes területein kit tartott a legjobbnak a királykategória mezőnyéből.

Maverick Vinales 2013-ban a Moto3-as géposztály világbajnoka lett, majd egy roppant sikeres Moto2-es szezon után tavaly máris bemutatkozhatott a legnagyobbak között. A fiatal spanyol a MotoGP-ben sem vallott szégyent, hiszen legjobb újoncként zárta az évet – ahogy tette azt első idényében a két kisebb kategóriában is. A suzukis saját elmondása szerint sokat tanult a legjobbaktól, s a motogp.com szakoldalnak adott interjújában azt is elárulta, miben kit tart a legerősebbnek a mezőnyben.

„Úgy vélem, egy körön Marc Marquez a leggyorsabb. Hihetetlen látni, milyen érzéke van ahhoz, hogy a legtöbbet kihozza a lehetőségeiből” – kezdte a felsorolást Vinales, aki a versenytempó tekintetében egy másik honfitársát érzi a legerősebbnek: „Talán Jorge Lorenzo. Rendkívül kiegyensúlyozott, amit minden hétvégén prezentált is tavaly, kezdve az első edzéstől egészen a vasárnapi futamig: az egész versenyen ugyanarra a tempóra képes, és ez nem könnyű.”

Vinales-mezőny

Vinales szerint a kanyarodás terén is Lorenzo a legjobb: a yamahás ugyan nem tartozik a legkésőbb fékezők közé, mégis bámulatos, ahogy a gázt adagolja a kanyar közben. S ha már a kemény féktávokról esett szó: ebben a kategóriában Marquezt illeti a suzukis szerint az elsőség. A Repsol Honda klasszisa egy másik területen is a legjobbak közé tartozik a spanyol értékelése alapján: „Két olyan versenyző van, aki valósággal mestere az előzéseknek: Marc és Valentino Rossi.”

Természetesen a „nagy négyes” negyedik tagja, Dani Pedrosa sem maradhatott ki a felsorolásból: Vinales őt a startoknál érzi kiemelkedően tehetségesnek. „Nem számít, honnan rajtol, az első pár méteren mindig nyer néhány pozíciót” – fogalmazott a motoros, majd a gumikezelést érintő kérdésnél is megemlítette Pedrosát: „Dani és Jorge a legjobbak ebből a szempontból. Marquez és Vale agresszívebbek, és emiatt jobban elhasználják az abroncsaikat. De úgy vélem, ezen a téren én is elég jó vagyok. A nagydíjak végén azon versenyzők közé tartozom, akiknek az abroncsai a legjobb állapotban vannak, és akik a leggyorsabban tudnak motorozni az utolsó körökben.”

Vinales-Marquez

Csapattársáról, Aleix Espargaróról is elismerően beszélt Vinales: elmondása szerint kollégája az egyik legtöbbet tudja kihozni az időmérőn használt gumikból, de ezen a téren Andrea Iannone és Danilo Petrucci, valamint a korábban említett Marquez is jeleskedik. Espargaróval kapcsolatban azt is megemlítette, hogy őt volt a legkönnyebb követnie a pályán, hiszen azonos motoron ültek, ráadásul az íveik is hasonlítanak egymásra. Legjobb viszonyítási pontnak mégsem őt, hanem Marquezt tartja:

„Nagyon hasonlít a motorozási stílusunk, és ha ő halad előttem, a dolgok mindig jól alakulnak” – magyarázta Vinales. „Ha pedig bárkit választhatnék a világbajnokság történetéből, akkor a legendás 34-est, Kenny Schwantzot követném a legszívesebben” – mondta a spanyol. A legnehezebben a Yamahákat tudta követni, köszönhetően remek kanyarodási képességüknek.

Több esőmenőt is számon tartanak a MotoGP szereplői között: Vinales Yonny Hernandezt emelte ki ebben a műfajban. Végül arról is beszélt, hogy szerinte miben tudna a legtöbbet javulni a jövőben: „Mindenekelőtt a rajtjaimon és az első köreimen. Szerintem ezen a téren tudnék még a legtöbbet fejlődni” – vélekedett a Suzuki versenyzője, aki a legnagyobb erősségének a már korábban említett gumikezelést nevezte meg.

Forrás: www.formula.hu – RSS