Universiade – Helyezések, kosaras vereség a kínaiaktól

image

A ritmikus gimnasztika csapat kalkulálható negyedik helye, néhány további helyezés, valamint egy incidens miatt vereséggel végződő kosárlabda-mérkőzés a vasárnapi versenynap mérlege a kínai Sencsenben (Shenzhen) zajló Universiadén, az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán.

A nap legjobb helyezését az Erős Brigitta, Hercsel Flóra, Huszár Barbara, Kocsis Eszter, Sipos Nóra összeállítású ritmikus gimnasztika csapat érte el, igaz, ebben a kategóriában éppen négy válogatott indult. A magyar küldöttség tájékoztatása szerint mindazonáltal dicséret illeti a lányokat, mivel szép gyakorlatokat mutattak be. Egyéni összetettben Vass Dóra a mezőny első felében, a 11. helyen zárt.
Aerobikban a trió kategóriában tizedik lett a magyar hármas, melynek gyakorlata 2.789 nehézségi foka miatt nem is igen volt esélye a nyolcas döntőre. A fináléba csak 3-asnál jobb mutatóval lehetett bekerülni.
Hatvan méter fölé, legjobbja közelébe szeretett volna kerülni a diszkoszvető Savanyú Péter, de csak 56,90-et dobott, így a 11. helyen zárt.
Tizenharmadikként végzett a szörfös Cholnoky Sára. Legjobb eredménye egy futam-7. hely volt, de mivel ő erős szélben szeret versenyezni, túl sok esélye nem lehetett a gyenge fuvallatok miatt többször is félbeszakított viadalon.
A férfi kosárlabdázók Kína ellen vívták utolsóelőtti meccsüket. Első nehezítés gyanánt Kovács Ákos a bemelegítés során jelezte, az előző napi csípősérülése miatt nem szeretne kockáztatni, így az elsőszámú irányító nélkül indult a találkozó. Amelyet csaknem teljes három negyeden keresztül – a hibák ellenére is – kézben tartott a magyar csapat, általában öt-kilenc ponttal vezetett, bár időnként feljöttek a hazaiak. A harmadik játékrész vége felé azonban egy lepattanóért Morgen Ferdinánd három kínaival ment fel, az egyikük pedig szándékosan arcba könyökölte a tumultusban. Ez döntő momentum volt: Morgen szájából dőlt a vér, fogai csúnyán meglazultak, így mentővel azonnal kórházba kellett szállítani. Nélküle (23 játszott perc alatt 14 pont, 10 lepattanó) és Kovács Ákos nélkül, Supola Zoltán és Kovács Péter vezérletével még egy ideig tartotta magát az együttes, az utolsó öt percre azonban nem maradt elég erő és figyelem, így végül a kínaiak nyertek (79-72).
Helyi idő szerint estére kiderült, hogy egy ideiglenes protézissel kellőképp megtámasztották Morgen fogait, azaz egyiket sem veszítette el.