Universiade – Legjobb négy között a férfi és női vízilabda válogatottunk

Universiade – Legjobb négy között a férfi és női vízilabda válogatottunk
Kormány Sport

Folytatódik a jó magyar szereplés az universiadén. A női és férfi vízilabda-válogatott egyaránt negyeddöntőbe jutott, míg röplabda csapatunk a 3. helyért küzdhet meg Japán ellen. 10.-ként végzett a női kosárlabdacsapat, Gyurátz Réka pedig kvalifikálta magát a döntőbe női kalapácsvetésben.

Vízilabda (női) – Magyarország – Ausztrália 7:4

Az első negyedben hosszú percekig nem esett gól, majd az ausztrálok értékesítették első két góljukat, de a mieink nem tudtak eléggé felpörögni, így az első negyed 2:0-s ausztrál vezetéssel zárult.

A második negyed első percében Garda Krisztina (SZIE) révén, óriási bombagólt kapott az ausztrál kapus. Sajnos a továbbiak nem ilyen jól alakultak, mert míg a mieink csak a kapufát találták el, addig az ausztrálok a kapuba is betaláltak, így a második negyedre 3:1 lett az állás az ausztrálok javára.

A harmadik negyed első gólja Kövesdi Vivien (TE) nevéhez fűződik, melyre Milliken révén nemsokára meg is jött az ausztrál válasz. Gémes Alexa (DUE) lőtt góllal kiegyenlítettünk.

Az utolsó negyedre némiképpen összeszedte magát a magyar csapat és Garda Krisztina (SZIE) büntetője révén a mérkőzés alatt először átvették lányaink a vezetést. Keveseb mint két perccel a vége előtt az ausztrálok büntetőjüket nem tudták értékesíteni, így megőriztük a nehezen összekapart két gólos előnyünket az utolsó másfél percre.

Ez a mérkőzés ugyan nem indult fényesen, de a végére összeszedte magát a csapat, melynek eredményeképpen 7:4-re nyertünk, így a magyar egyetemista vízilabdás lányok bejutottak a legjobb négy közé.

Gólszerzők:  Garda Krisztina (SZIE) 4, Kövesdi Vivien (TE) 1, Gémes Alexa (DUE) (1), Farkas Tamara (DUE)

Vízilabda (férfi) – Magyarország – Japán 18:3

Az első gól mindenki meglepetésére a japánoké volt még az első percben, aztán a magyarok megmutatták hogyan is kell ezt játszani. Gyárfás Tamás (GDF) szerezte meg a magyarok első gólját, utána még zsinórban 3 következett, melyre a japánok nem tudtak felelni. Burián Gergely (DUE) értékesített büntetővel már 5:2-re elhúztak a magyar egyetemisták a japánoktól. Az első negyed végeredménye 6:3 lett.

A második negyedben közel négy percet kellett várni az első gólra, mely Csacsovszky Erik (PTE) nevéhez fűződött. További két gólt lőtt ebben a szakaszban a magyar csapat, míg a japánok nem találtak be a kapunkba. A második negyed végeredménye 8:3. A harmadik negyedben elhúztunk a japánoktól és 13:3-al fordultunk rá az utolsó negyedre, ahol beállítottuk a 18:3-as végeredményt.

Végig magabiztosan, meggyőzően játszottak a fiúk, így megérdemelten verekedték be magukat a legjobb négy közé, ahol az Egyesült Államok lesz az ellenfél.

Gólszerzők: Gyárfás Tamás (GDF) 2, Sánta Dániel (DUE) 2, Várnai Kristóf (ELTE) 4, Burián Gergely (EDUTUS) 2, Csacsovszky Erik (PTE) 2, Sélley-Rauscher Domonkos (BCE) 2, Szatmári Kristóf (DUE) 2, Pellei Frank (EKE) 1, Zerinváry Loránd (PTE) 1

Női röplabda Magyarország – Olaszország

Négy győzelem után nem sikerült az újabb bravúr a magyar női röplabda válogatottnak az Universiadén. Az elődöntőben a mieink sima 3:0-ás vereséget szenvedtek a házigazda olaszoktól. A bronzmeccset pénteken este rendezik, az ellenfél Japán, akik az oroszoktól kaptak ki a másik elődöntőben.

Atlétika

Gyurátz Réka (ELTE) női kalapácsvetésben 68.05-tel egyetlenként a mezőnyben elsőre kvalifikálta magát a pénteki döntőbe.

Szilágyi Réka (DE) gerelyhajítás döntőjében 4. helyen végzett 59,02 m dobásával.

Úszás

Az úszás utolsó napján a férfi 400 m vegyes versenyszámban voltak magyarok érdekeltek Sós Dániel (University of Louisville) révén, de sajnos nem sikerült a döntőbe jutás, így érem nélkül  zárta a magyar egyetemista úszó válogatott az Unviersiadét.

Női kosárlabda Magyarország – Finnország 44:75

Szerdán az Universiade helyosztóján a magyar válogatott 75-44-re alulmaradt Finnországgal szemben, így a 10. helyen zárt.

Íjászat

Orosz Viktor (BME) csigás íj kategóriában 17-ként zárta a versenyt, Banda Árpád (OE) olimpiai íj számban pedig a 9. helyen végzett.

Forrás, fotó: mozduljra.hu