Úszás: "2 évnyi munka 3 hónap alatt" – Interjú Orendi Mihállyal

image

Hozzávetőlegesen félidejéhez érkezett az a hihetetlen mennyiségű munka, amit a február közepén Debrecennek ítélt úszó Európa-bajnokság rohamtempójú előkészületei során el kell végezni. Ebből az alkalomból beszélgettünk – szerencsére már ismerve az európai szövetség szakértőinek friss és elismerő véleményét – Orendi Mihállyal, az Eb szervezőbizottságának és a fő vendéglátó, a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. igazgatójával.
– Hogy foglalná össze a legutóbbi napok fontos eseményének, a népes LEN-delegáció látogatásának legfontosabb tapasztalatait?
Tárgyalásaink során 10 témakörben 69 kérdésre kértek és kaptak választ a vendégszakemberek a szervezőbizottságtól.
A témakörök az alábbiak voltak:
1. szervezőbizottság,
2. helyszín és létesítmények,
3. versenyirányítás,
4. televízió,
5. média,
6. logisztika,
7. promóció és nyomtatott anyagok,
8. marketing,
9. protokoll,
10. vegyes (ebben kiemelten a doppingellenőrzés, a LEN kongresszus, a biztonság, a biztosítás és az önkéntesek témái szerepeltek).
A LEN szakemberei rendkívül aprólékosan igyekeztek minden fontos kérdésre válaszokat kapni. Az SZB szakmai vezetői ennek megfelelően igen részletes tájékoztatásokat adtak.
Az SZB szakmai vezetői ennek megfelelően igen részletes tájékoztatásokat adtak.
– Az eredeti tervekhez képest megfelelő-e az előkészületek mostani állapota?
Egy Eb-t normális esetben két évvel az esemény előtt szoktak odaítélni a leendő házigazdának.
Két év = 730 nap. Nekünk csupán 96 nap állt/áll a rendelkezésünkre. (Ez csupán 13,13% -nyi idő!…) De minden feladatot el kell végezni! Olyan ez, mint egy gyorsított filmfelvétel-lejátszás. A feladatok elvégzésének ráadásul van egy egymástól is függő sorrendisége. Ezen a szakmai okok miatt nem célszerű, vagy nem is lehet változtatni! Mindezt figyelembe véve, hatalmas tempót diktálva, az SZB nagyjából másfél évi munkát végzett el a mai napig De a hátralévő feladatok is hatalmasak!
– Mi okozta eddig a legtöbb gondot?
A rendkívüli tempó, a szállodai ellátás közbeszereztetése, a szállítási pályázat előkészítése, no meg aktuálisan is a bevételi források megteremtése. Ez utóbbi változatlanul kritikus helyzetben van. Komoly szponzorokat találni ilyen rövid idő alatt nagyon nehéz feladat. es az állami támogatás is várat még magára.
–  Mi a helyzet a jegyárusítással? Tényleg bérletárusításban gondolkoznak?
A bérleteket és a jegyeket április végén kezdjük árusítani. A tervünk egyértelmű: a délelőtti programokra kizárólag napijegyeket, míg a délutániakra kizárólag bérleteket (amelyek valamennyi délutáni eseményre érvényesek lesznek) kívánunk értékesíteni. Mivel a sportuszoda maximális befogadó képessége 2200 fő és a csapatoknak, a médiának és a VIP-nek több, mint ezer helyet kell biztosítani, értékesítésre körülbelül 1000 hely kerül. Az érdeklődés óriási! Internetes értékesítést a fenti okok miatt nem is tervezünk. A jegyeket, bérleteket azonos arányban és mennyiségben és várhatóan csak 3-3 napig kívánunk árulni előbb Debrecenben, majd Budapesten.
– Melyek az előkészületek legközelebbi teendői?
Jelenleg is folynak a szükséges felújítási munkák a sportuszodában. A szállítási közbeszerzési kiírást jövő héten elkészítjük. Nagyon nagy intenzitással folytatjuk a marketing munkát. Reméljük, hogy a háromoldalú (LEN-MÚSZ-Debrecen város) szerződésének kiegészítésével a NEFMI átutalja a 90 millió forintos állami támogatását a Sportcentrumnak és végre jogosultakká válunk (mi, a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft…) az Eb-vel összefüggő valamennyi feladat jogszerű végzésére. A részleteket a legközelebbi SZB-ülésen fogjuk megtárgyalni.