Úszás: Hosszú csapata sikeresen vette a lewisville-i állomást

A harmadik helyen zárta Hosszú Katinka csapata, a Team Iron a Nemzetközi Úszóliga (ISL) sorozatának harmadik állomását a texasi Lewisville-ben, ahol a London Roar – Kapás Boglárkával a soraiban – diadalmaskodott.

Az ISL honlapja szerint a szombaton és vasárnap 25 méteres medencében rendezett versenyen a háromszoros olimpiai bajnok magyar sztár csapata végig a harmadik helyen állt. A londoniak az LA Currenttel voltak nagy versenyben a győzelemért, melyet végül 27,5 pont előnnyel szereztek meg. A 402 pontos Iron hátránya 82,5 pont volt a brit főváros klubjával szemben.

A viadalon Hosszú Katinka három számban, 200 és 400 vegyesen, illetve 200 méter pillangón győzött, míg csapatának magyar tagjai közül Szabó Szebasztian 50, Milák Kristóf pedig 200 pillangón nyert.

A sorozat alapszakasza hat állomásból áll, mind a nyolc csapat három versenyen szerepel. Hosszúéknak, illetve a most megmérettetett három másik együttesnek ez volt az első fellépése. Most hétvégén ismét rajtuk a sor, méghozzá Budapesten, a Duna Arénában küzdenek meg egymással.

A döntőt december 20-21-én Las Vegasban rendezik.

(MTI-uszosport.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS