Határozottan büszke az egyik legsikeresebb magyar úszóedző, Selmeci Attila arra, hogy ő születésétől kezdve mindmáig megszakítás nélkül csillaghegyi lakos. Az olimpiát megelőző, ugyancsak feszített igénybevételt már alapvetően kipihente, s korábbi ígéretét tartva fogadott csillaghegyi otthonában. Nem kis meglepetésemre jócskán meglepődött, amikor mindjárt, „első nekifutásra” arról érdeklődtem tőle: hogyan lett éppen úszóedző?
Selmeci Attila Boulsevicz Beátával (fotó: jochapress)
– Nagyon jó a kérdés, különösen annak a ténynek ismeretében, hogy soha nem voltam úszóversenyző – válaszolt a házigazda. – Korábban sokáig kosárlabdáztam és amikor 18 évesen a Testnevelési Főiskolára jelentkeztem, akkor is ez volt a fő sportágam. Tizennyolc éves koromig a Központi Sportiskolában kosaraztam, méghozzá kiváló edzők kezei alatt. A teljesség igénye nélkül sorolnám Varga Mátyás, Ránky Mátyás, Pálinkás József és Haris Ferenc nevét. Kosaras pályafutásom éveit minden szempontból szerencsésnek minősíthetem, hiszen a kiváló edzők alatt, tehetséges és ambiciózus társak között, jó hangulatban teltek ez az időszak. Jómagam a 180 centis magasságommal természetesen csak irányítóként jöhettem számításba; egyébként mindössze egy alkalommal hívtak be az ifjúsági válogatottba.
– Amikor az akkori szabályok szerint amint elmúlt 18 éves, az érettségit követően el kellett hagynia a KSI-t. Merre vitt az útja?
– A jobb játékosokért a kényszerű klubcsere tényéről tudva, szép sorban bejelentkeztek a szóbajöhető, élvonalbeli klubok. Én egy kiemelkedően sportcentrikus iskolába, a Budapest I. kerületében lévő Petőfi Sándor Gimnáziumba jártam, ahol 1972-ben indították az első, sport-tagozatos osztályt, ahova nekem is sikerült bekerülnöm. Számos, későbbi élsportolóval jártam egy osztályba, így például Szalma László és Siska Xénia atlétát, Farkas Árpád tornászt, de gyakorlatilag minden osztálytársamat ide sorolhatnám. Kiemelten kell említenem Szemerédi László testnevelő tanárunkat, akit emberi tulajdonságai és szakmai felkészültsége alapján egyaránt nagybetűs testnevelő tanárként kell minősítenem. Az ott szerzett élmények, elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában én mindenképpen testnevelő tanár szerettem volna lenni.
Szalma László (fotó: Teknős Miklós)
– A sikeres felvételit követően elég hamar megbicsaklott a pályafutása íve.
– A térdemet meg kellett operáltatnom, ebből kifolyólag hosszabb ideig nem tudtam részt venni a kosaras szakképzősök gyakorlati foglalkozásain. Rendszeresen közelről figyeltem társaim igyekezetét, mígnem az úszó tanszék akkori vezetője, Arold Imre egy alkalommal megkérdezte: lenne-e kedvem a legkisebb úszók gyakorlásainál az edzőknek segíteni? Így kezdtem el a kicsikkel foglalkozni, s amíg letelt a főiskola négyéves képzési időszaka, én mindig lelkesen ott voltam az uszodában. Előbb csak a tanfolyamokat bízták rám, később pedig a kezdő és „félhaladó” gyerekeket is megkaptam. Amikor elvégeztem a TF-et, egy évig tanítottam Kőbányán, amikor pedig a Spartacus akkori vezetőedzője, Kiss László a TF-en keresett egy utánpótlás edzőt, engem javasoltak.
Így kerültem 1982-ben a Budapesti Spartacushoz, ahol egy évig a Margitszigeten edzettünk, majd a Kőér utcai uszoda megnyitását követően ott folytattuk. Fantasztikus csapatunk volt Kiss Miklóstól Egerszegi Kláriig. Rengeteg gyerek járt hozzánk, ahol mi feladásos rendszerben, nagyon keményen dolgoztunk, az eredmények pedig folyamatosan jöttek: Egerszegi Krisztina, Güttler Károly, Kovács Ágnes, Cseh Laci. 1999-ig voltam a szövetkezetieknél és ez a 17 év életem meghatározó időszakának bizonyult. Azt a munkafegyelmet és azt az alázatot, amit ott a Kiss Lacitól láttam, az abszolút példamutató volt. Elsőnek nyitott, utolsónak ment el és imádta a versenyzőit.
Egerszegi Krisztina Risztov Évával (fotó: jochapress)
– Ha ennyire pozitív emlékei vannak, akkor miért döntött mégis a távozás mellett?
– Igen nehéz anyagi helyzet alakult ott ki, miután a korábbi főszponzorunk, a Westel 1996-ban az olimpiai bizottság támogatói közé lépett. Szerencsémre 1999-ben kaptam egy személyre szóló meghívást Málta szigetére, amelynek értelmében négy évre az ottani úszók szövetségi kapitánya lehettem. A hazaihoz képest igen szerény szintet ütött meg a máltai úszósport, de ott is ugyanolyan lelkesedéssel végeztem a munkámat, mint itthon. Azt viszont el kellett fogadnom, hogy a mércét csak sokkal alacsonyabbra tehetem. Máltának a kis nemzetekhez kellett mérnie magát; Európában nyolc olyan ország volt, amelynek lakossága nem érte el az egymilliót. Ezek az államok egymás között, kétévente megrendezték a csökkentett olimpiai programú bajnokságukat és az ott elért eredmények rangsorolták őket. Versenyzőinknek igy lehettek sikerélményeik – a másik lehetőség a nemzetközi megméretést a Brit Nemzetközösségi Játékokon való részvétel kínálta. A 2000-ben volt olimpiára pedig egy-egy versenyzőm szabadkártyával juthatott ki. Sok élményben volt részem, mellette szép, nyugodt családi életet is élhettünk.
– Minden szép és jó volt, 2003-ban mégis hazajöttek, miért?
– Több okunk is volt erre. Édesapám meghalt, a feleségem pedig mindenáron vissza akart térni az óvónői hivatásához. Egyedül nem akartam kinn maradni, így hazajöttünk az akkori sivár körülmények közé. Három évet a BVSC-ben töltöttem, ott lett a tanítványom, Boulsevicz Bea Európa-bajnok 200 pillangón. Következett a Jövő SC 2008-ig, ahol Széles Sanyival rengeteget „szakmáztunk”, akinek hozzáértését, a technika lebontását mindig is nagyra tartottam. Edzőtáborokban Bea és Gyurta Dani edzőpartnerei voltak egymásnak. Sanyi személyében egy kiváló szakembert vesztett el a magyar úszósport.
– Meddig tartott az Ön személyes életében ez a „lenyomott” állapot?
– 2014 januárjában kerültem ki Érdre, ahol szívesen láttak, bár eleinte ódzkodtam a távolság miatt. Végül úgy vágtam bele, hogy kérésemet teljesítve, kaptam egy testnevelő tanári állást is, így a napközi óráim ki lettek töltve. Az érdi Gárdonyi Géza Gimnázium igazgatónője, Pintérné Bernyó Piroska mindmáig él-hal a sportért, amiben csak lehetett, engem is támogatott. Ott kezdtem el egy elsősorban 16 évesekből álló csoporttal foglalkozni, amelyben a 14 éves Milák Kristóf volt a legfiatalabb, de csak egy gyerek a sok között. Két évvel később úszta az első, kiemelkedő eredményét Hódmezővásárhelyen, az ifjúsági Eb-n a két évvel idősebbek között 1:57-en belűli idővel. Ez volt az első pillanat, amikor azt éreztem: ebből a gyerekből akár egy világklasszis úszó is lehet. Egy évvel később Izraelben fantasztikus ifjúsági világrekordot úszott 1:53 perccel. Mivel Cseh és Kenderesi Tamás kétszázon jobb idővel rendelkezett, így Kristóf 100 pillangón került be a 2017-ben, Budapesten megrendezett felnőtt világbajnoki csapatba. Ott 50,62 másodperces, óriási idővel ezüstérmes lett.
Milák Kristóf (fotó: MTI / Kovács Tamás)
– Ekkor már végképp el kellett hinnie, hogy világklasszis tanítványa van…
– Erről akkor tényleg meggyőződtem, ugyanakkor el is kezdtem imádkozni, hogy túl fiatalon nehogy elszaladjon vele a ló. Az idő engem igazolt, hiszen nem hiába féltettem őt, akit hamar felkaptak a sajtó emberei és a szponzorok egyaránt. Ettől kezdve egyre nehezebb lett vele együtt dolgozni, mert talán túlontúl gyorsan a saját lábára akart állni. 2018-ban Európa-bajnok, ifjúsági világbajnok és ifjúsági olimpiai bajnok is lett, majd 2019-ben, a Koreai Köztársaságban a felnőtt világbajnoki címet is – világcsúccsal, 1:50,73 perccel – megszerezte.
– Ez lett a választóvíz. Kristófban akkor valami véglegesen megváltozott.
– Ő úgy érezte akkor, hogy eljött az edzőváltás ideje. Én miatta semmit nem változtattam az edzésmódszeremen, ő viszont már korábban arról vizionált, hogy neki inkább hátúszásban lenne keresnivalója. Azután amikor 2015-ben pillangózásban először nyert korosztályos bajnokságot – miután korábban még döntőbe sem került – én már akkor egy beszélgetés során azt mondtam neki, hogy ő szerintem pillangóúszásban ér majd el komoly eredményeket. Ezt akkor elfogadta, az edzéseken a pillangózás kapta a főszerepet, az eredmények pedig villámgyorsan elkezdtek jönni. Nekem egyébként már előtte is volt két komoly, ifjúsági sikereket elért tanítványom: Kolozár Dávid és Dupcsek Dénes. Az 1994-95-ös években nálam úszott Kovács Ági mellúszásban tüntette ki magát. Ezt követően vette át Kiss László a későbbi olimpiai bronz-, majd aranyérmes Ágit.
Vonulatában nézve azt mondhatom, hogy versenyzőim közül a legtöbb sikert a pillangózók érték el.
(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)
Post Views: 40
