Úszó vb: négy-öt éremre számít a szövetségi kapitány

Sós Csaba szövetségi kapitány négy-öt magyar úszóéremre számít a júliusi, dél-koreai vizes világbajnokságon.

Fotó: AppleMark

“A két évvel ezelőtti budapesti egy különösen jól sikerült világbajnokság volt” – utalt az M1 aktuális csatornának adott interjúban Sós a 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremre, amelyeket 2017-ben a magyar fővárosban nyertek a hazai úszók. A szövetségi kapitány a többi között kiemelte a váltók akkori várakozáson felüli teljesítményét.
“A világranglistás helyezések alapján ezúttal négy-öt érmet várok, ekörül várható a mostani teljesítmény” – mondta. Hangsúlyozta, a rangsorok alapján három aranyesélyt lát, reméli, hogy ebből legalább egy meg is valósul.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka kapcsán kifejtette: az elmúlt másfél évben folyamatosan “jött fel”, s kitűnően teljesített júniusban a római Hét Domb (Sette Colli) viadalon, ahol 200 méter vegyesen győzött, 200 háton pedig második lett.

“Amit a Hét Domb versenyen produkált, az nekem kapitányként több volt, mint megnyugtató” – szögezte le a vb-n öt egyéni számban rajtkőre álló Hosszúról.

Sós Csaba kifejtette, a világbajnokság mezőnye jelentősen eltér a kontinensviadalokétól, hiszen minden számban van egy-két amerikai, kanadai, ausztrál, kínai és japán úszó, de megemlítette a tunéziai, új-zélandi és brazil vetélytársakat is.

“Minimális különbségek vannak az első és a nyolcadik között. A döntőbe jutás nagyon komoly eredmény, aki oda bekerül, az már éremesélyes.”

Kitért Milák Kristófra is, aki szerinte “jobbat tud az egyéni legjobbjánál, amivel a világranglistát vezeti”. Hozzátette ugyanakkor, hogy Kenderesi Tamás mellett egy fiatal amerikai és egy japán rivális is komoly kihívója lehet.
“Komoly ütközet lesz, de a mieink jó eséllyel pályáznak az aranyra és még egy éremre” – vélekedett.
A magyar szövetség (MÚSZ) szombati döntése értelmében 29 magyar versenyző utazik a Koreai Köztársaságba a jövő pénteken kezdődő vizes világbajnokságra, ahol az úszóviadalok július 21-én startolnak.

A magyar vb-válogatott:
úszás:
férfiak:
Balog Gábor (50 m hát), Bernek Péter (200 m vegyes, 400 m vegyes), Bohus Richárd (50 m hát, 100 m hát), Cseh László (50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m vegyes), Gyurta Gergely (1500 m gyors), Horváth Dávid (100 m mell, 200 m mell), Kalmár Ákos (800 m gyors, 1500 m gyors), Kenderesi Tamás (200 m pillangó) Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Makszim (50 m gyors), Németh Nándor (50 m gyors, 100 m gyors), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m pillangó) Szabó Szebasztián (50 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes)

nők:
Bordás Beatrix (50 m pillangó), Burián Katalin (100 m hát, 200 m hát), Hosszú Katinka (200 m gyors, 100 m hát, 200 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes, 400 m vegyes), Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó), Késely Ajna (200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors), Szilágyi Liliána (100 m pillangó, 200 m pillangó), Sztankovics Anna (50 m mell, 100 m mell), Verrasztó Evelyn (100 m gyors)

nyíltvízi úszás:

férfiak:
Gyurta Gergely (25 km), Rasovszky Kristóf (5 km, 10 km, 25 km), Székelyi Dániel (5 km, 10 km)
nők:
Olasz Anna (5 km, 10 km, 25 km), Rohács Réka (5 km, 10 km), Sömenek Onon Kata (25 km)

(MTI-uszosport)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS