Úszó VK, Athén, 2. nap: Márton Ricsi: ezüst – Pádár Niki: bronz!

Megjöttek az érmek az úszó Világkupa athéni állomásának második napján: 200 pillangón Márton Richárd ezüst-, míg 200 gyorson Pádár Nikolett bronzérmet szerzett.

Csaknem húsz évvel az athéni olimpia után ismét egy nagyobb nemzetközi úszóviadalt rendeztek a görög fővárosban, ahová első ízben látogatott el Világkupa-sorozat. És a második az eddigi legjobban sikerült versenynapunk lett, hiszen öt döntőben voltak érdekeltek és két érmet is szereztek versenyzőink.

A legjobban Márton Richárd teljesített, aki 200 pillangón lett ezüstérmes – őszi formában még relatíve visszafogott, 1:56-os időt jött (a tavalyi Eb-ezüstöt érő 1:54-es produkcióval győzött volna), ám esetében inkább azt nézzük, hogy öt tizedet javult egy hét alatt, és így mindjárt felzárkózott a számot újfent megnyerő dél-afrikai Matt Slates mögé.

Szintén lépett egyet Berlinhez képest Pádár Niki: a múlt szombati 1:58-at 1:57.3-ra tornázta le 200 gyorson, és ez mindjárt elegendő volt a bronzéremhez – a végén ugyan komolyan jöttek rá, de 12 századot megtartott előnyéből az ausztrál junior világbajnok Lani Pallister előtt.

A kisebb betegséggel küszködő Kapás Boglárka is javított picit 400 vegyesen, viszont most eggyel több japán volt a mezőnyben, aki 4:40-et tudott, így Bogi a múlt heti bronzot követően ezúttal 4:44-es idővel negyedikként zárt.

Érkezett még két 5. hely – Holló Balázs gyengébbik távján, 200 vegyesen érte el ezt, Szabó Szebasztián pedig kirándult egyet 50 háton, és mindjárt döntőzhetett is, Hollóhoz hasonló eredményt produkálva.

A zárónapon is ugyanilyen biztató produkciókban bízhatunk, de persze azt reméljük, hogy igazán a jövő héten, a Duna Arénában vágják ki a rezet versenyzőink a péntektől vasárnapig tartó utolsó állomáson.