Út a csúcsra – Így ért fel a Szolnok a világ tetejére

Szolnok2016201701

Múltidéző cikkünkben szólunk a Szolnok elmúlt szezonjairól és néhány mondatban az idei szezont is összefoglaltuk.

Szolnok2016201701

(Így örült idén a Szolnok, négyből, négyszer! fotók: MTI)

A nagy csapattá válás:

A 2011-2012-es szezon után – mikor az ötödik lett az együttes – néhány poszton változtatott a vezetőség. Jól csengő nevek érkeztek a Tisza-partjára, többek között: Vörös Viktor, Nyéki Balázs, Hosnyánszky Norbert, Milan Alekszics. A megerősített kerettel az együttes beverekedtek magát a bajnokság döntőjébe, ahol 3-0-ás összesítéssel alulmaradt az Egerrel szemben. A 2013-as idényre még jobban beleerősített a Szolnok, hiszen Stefan Mitrovics és Török Béla is érkezett az együtteshez és már a fináléban is egyre jobban szorongatták az Egert, de 3-1-es összesítéssel be kellett érniük az ezüstéremmel, hogy az alapszakaszt elsőként zárta az együttes.

A nagy sikerek kezdete és a tökéletes szezon:

A 2014-es év nyara sorsdöntőnek számított, hiszen a Varga-testvérek Rijekából, míg Madaras Norbert Reccóból tért haza. Emellett Mezei Tamással centerposzton és Tóth Mártonnal erősített a csapat. A szenzációs igazolásoknak, szenzációs eredmény lett a vége. 51 év után nyert a Szolnok bajnokságot, – akkor egy riportban megidéztük a múltat is – míg a Magyar Kupát is megnyerte a gárda. A következő szezonban megismételte a sikert, de “csak” a bajnokságban, a kupában az Eger letaszította a trónról, ám a Bajnokok Ligájában egy bronzéremmel lett gazdagabb a csapat. Az idei szezonban kicsit megváltozott a gárda, hiszen többek között, Varga Dániel és Madaras Norbert távozott a Fradihoz, helyükre érkezett Ugo Crousillatt és Andrija Prlajnovics.

Az új igazolásokkal már télen megmutatta a csapat, mire képes. Először megnyerték a Magyar Kupát, majd a Szuper Kupát is bezsebelték. Tavasszal pedig 3-0-ra nyerték meg a magyar bajnokságot az Eger ellen, néhány napja pedig a Bajnokok Ligája Final Six-ben győzött a gárda.

Érdekességek:

– a Szolnok először nyerte meg a Bajnokok Ligáját

– tizenhárom év után nyert ismét magyar csapat BL-t

– A Szolnok a hatodik magyar együttes, amely együttesnek sikerült magasba emelnie a trófeát.

– az idei Final Six legjobb kapusa Nagy Viktor lett

– az idei Final Six legjobb játékosa, Andrija Prlajnovics lett

– Kovács István már ott volt a tizenhárom évvel ezelőtti sikernél is, akkor a Honvéd vezetőedzőjeként, míg most szakmai igazgatója volt a Szolnoknak.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS