UVSE: új szakmai igazgatója van a női szakágnak

A férfi felnőtt csapat után, a nőinél is változtat a klub.

Az UVSE közleményt adott ki, amit változás nélkül közlünk:

Áts Bertalan a mai naptól az UVSE női szakágának új szakmai igazgatója, aki pályafutása szinte egészét a Lila család tagjaként töltötte.

Női csapatunk sikereinek megalapozója, aki 2011-től – 2017-ig a női csapat vezetőedzőjeként vitte sikerre a lányokat, megalapozva ezzel az azóta is tartó sikersorozatot.

Sikeres játékoskarrierje mellett, igen fiatalon edzősködött már, sok meghatározó játékos került ki a keze alól. Vezetőedzőként, 2015-ben a női csapattal megnyerte a Magyar Bajnokságot, a Magyar Kupát, és Euroliga ezüst érmes lett.
2016-ban és 2017-ben is rendkívül sikeres évet zárt, a Magyar Kupa-, a Női bajnokság-, a Szuperkupa- és a LEN-kupa győzelem után, 2017-ben átadta a kispadot Benczur Mártonnak, hogy a továbbiakban az UVSE leány utánpótlás csapatait irányítsa.
A klub alapítása óta az UVSE utánpótlás-nevelő gárdájának meghatározó tagja.
2015. óta a női válogatott kapusedzője.

Munkájához további sok sikert kíván az egész lila család!

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.