Uzuni „rémisztő” meccse a spanyoloknál: Csereként szállt be, összehozott egy büntetőt és kis híján kiállították – videó

Myrto Uzuni, a spanyol élvonalbeli Granada albán válogatott játékosa a 13. percben állt be a Villarreal elleni szombat délutáni bajnokira, a 29. minutumban pedig összehozott egy büntetőt, majd a játékvezető kiállította a Fraditól a téli átigazolási időszakban távozó támadót.

Hosszas videóbírózást követően Jesús Gil Manzano piros helyett csak sárga lappal jutalmazta a szerelési kísérletét. A megítélt tizenegyest  Danjuma értékesítette, öt perccel később akcióból is eredményes volt. A 61. percben Milla szépített, majd Danjuma megszerezte önmaga és csapata harmadik találatát is, végül a 4-1-es eredményt Gomez állította be a 96. percben.

A Granada a La Liga 17. helyén áll, négy pontra a kiesést jelentő 18. helytől és már hét bajnoki óta nyeretlen, ez volt sorozatban az ötödik veresége.

Uzuni elárulta, mennyiért adta el a Fradi: “Magyarországon úgy kezeltek szinte, mint egy legendát”