A Honvéd jelenlegi vezetőedzője elmondta, hogyan alakul jövője.
Vad Lajos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában közölte, nem kell szégyenkeznie emiatt a 10 év miatt, meg lett töltve tartalommal. Tíz év alatt sikerült elérni, hogy a Honvéd ne süllyedjen el -tette hozzá. Folyamatosan a középmezőnyben vagy afelett végeztünk úgy, hogy nem volt megmondva, hogy hányadiknak kell lenni – mondta.
Nem az edzői szakmát hagyom abba. 10 évig folyamatosan a frontvonalba, az nagyon kemény. Úgy néz ki, jelenleg maradok. A szakmai igazgatói poszt lefedi az egész klubot – hangsúlyozta.
Az idei tervekről elmondta, ez egy alsóházi csapat. Óriási bravúrnak tartom, hogy bekerültünk a felsházba, és ott már nyertünk két meccset. Realitás a hetedik hely, a napi forma fog számítani, de benne van egy ötödik, hatodik helyért játék is.
A teljes beszélgetés: