Válogatott: Állítsd össze Rossi Anglia elleni kezdőcsapatát!

A magyar válogatott szombaton 18:00 órakor játssza első mérkőzését a Nemzetek Ligája 2022/23-as kiírásában, az ellenfél ezúttal Anglia lesz a Puskás Arénában.

Akárcsak a korábbi kapitányok és sorozatok idején, illetve a válogatott összecsapások előtt, ezúttal is arra kérjük olvasóinkat, állítsák össze a mieink kezdőcsapatát. Ki legyen a kezdőkapus, hogyan álljon fel a védelem, a középpálya és a támadósor az Anglia elleni Nemzetek Ligája-meccsen? Szavazd meg alább!

A lehetőségek felsorolásakor volt olyan játékos, akit több poszton is variációként adtunk meg, az alapfelállást pedig – az utóbbi időben legtöbbször alkalmazott rendszernek megfelelően – 3-5-2-ben adtuk meg. Az Észak-Írország elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésen Rossi a Dibusz – Orbán, Lang, Fiola – Nego, Schäfer, Styles, Szoboszlai, Nagy Zs. – Sallai, Szalai Á. kezdőcsapatot küldte pályára.

Mint ismert, Gazdag Dániel a pozitív covid-tesztje miatt egyelőre nem csatlakozhatott a társakhoz és pályára lépése erősen kérdéses, ezért Vancsa Zalán az A-válogatott keretében kap helyet (ő az eredeti tervek szerint Németországba utazott volna az U21-es válogatottal), míg Botka Endre sérülés miatt elhagyta a válogatottat.

Magyar-angol: Ezzel a játékvezetővel legutóbb győztünk, Pickford szerint idén világbajnokok lehetnek – minden hír a mérkőzésről itt!