Válogatott: Hatalmas rohamokat indítanának a széleken a szurkolók Andorra ellen – így kezdenénk a vb-selejtezőn

A csakfoci.hu ezúttal is megszavaztatta olvasóit, hogy milyen kezdőcsapattal állítanák ki a magyar válogatottat az este 20:45-kor kezdődő, Andorra elleni, hazai világbajnoki selejtező-mérkőzésre.

A Marco Rossi helyett kezdőcsapatot összeállító drukkerek közül valamivel több mint 2 ezren döntöttek úgy, hogy besegítenek a kapitánynak és a válogatottnak, szinte pontosan 24 óra alatt jött össze ennyi voks. A szurkolók a már megszokottnak mondható, az Anglia és az Albánia elleni vb-selejtezőn is alkalmazott 3-5-2-es felállást követve szavazhattak.

Gulácsi távollétében a szurkolók egyértelműen Dibusz Dénes mellett tették le a voksukat, a Ferencváros első számú kapusa a szavazatok 79%-át gyűjtötte be Bogdán Ádámmal szemben.

Az eltiltott Willi Orbán nélküli védelmet középen a Botka Endre (29%), Lang Ádám (30%), Szalai Attila (53%) hármassal képzelik el olvasóink, míg a szélekre ezúttal egy-egy támadóbb felfogású játékost tennének, a bal oldalon Sallai Rolanddal (43%), míg a jobbon Schön Szabolccsal (38%) rohamoznának a drukkerek.

A középpálya közepére meggyőző fölénnyel került be Szoboszlai Dominik (31%) és Nagy Ádám (41%), a harmadik helyre azonban szoros volt a csata Kleinheisler László és Schäfer András (29%) között, végül a DAC játékosára érkezett több szavazat.

A csatársorban nem volt kérdéses Szalai Ádám szerepe, őt a szurkolók 37%-a jelölné a kezdőcsapatba, mellette pedig a válogatottban az angolok ellen debütáló Sallói Dánielt (24%) látnák szívesen.

A VÁLOGATOTT ANDORRA ELLENI KEZDŐCSAPATA A CSAKFOCI.HU OLVASÓINAK SZAVAZATAI ALAPJÁN:

Dibusz – Botka, Lang, Szalai A. – Schön, Nagy, Szoboszlai, Schäfer, Sallai – Sallói, Szalai Á.

Lőw a magyar válogatott vereségei után: “Amit most láttunk, az picit talán újra a realitás” – Szoboszlaival szemben túlzóak az elvárások