A szövetségi kapitányi teendők már nem nyomják Farkas Sándor vállát, mivel januártól ,,csak” női szakágvezető. A női kosárlabda-válogatott eddigi irányítója innentől elsősorban az utánpótlás-együttesek munkáját felügyeli. reb Farkas Sándor nem túl örömteli karácsonyi ajándékként, december 23-án tudta meg, hogy a kosárlabda-szövetség elnöke, Szalay Ferenc a két ünnep között egyeztetésre várja. A hivatalosan közös megegyezéssel meghozott döntésről, miszerint a szakember január elejétől már nem tölti be a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányi posztját, a szélesebb nyilvánosság csak az óév utolsó óráiban értesült. Szalay az mno.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy elégedettek Farkas munkájával, ám a 2014-ben kiemelkedően eredményes utánpótlásszekció annyi feladatot ró rá, hogy a válogatott t…
Folytassa a cikk olvasását: Váltás, kérdőjelekkel