Két évvel a kiábrándító vancouveri 11. helye után a hétvégén billent helyre az amerikai Katie Uhlaender lelkivilága. Hazai pályán, Lake Placidben sikerült megnyernie a szánkó világbajnokságot, életében első alkalommal.
A kétszeres Világ Kupa győztes korábban világbajnoki ezüst és bronzérmet szerzett, de 2009 óta nem állhatott fel a győzelmi dobogóra egyetlen világbajnokságon sem. (Igaz, balesetek, sérülések és négy operáció hátráltatta az előre haladásban.)
A 28 éves coloradoi sportoló azonban sokáig nem ünnepelheti sikerét, mert a hétvégén újra versenyeznie kell. Igaz ezúttal nem a jégteknőben, hanem a súlyemelő dobogón. A világbajnoknő ugyanis fejébe vette, hogy indul a londoni olimpián is.
Az első megmérettetés az ohioi Columbusban vár rá, ahol az amerikai válogatón lép dobogóra az 58 kg-os kategóriában. Ha terve sikerül, harmadszor utazhatna olimpiára, hiszen Torinoban és Vancouverben részt vett a téli játékokon.