Változás jöhet Szolnokon

szolnok20181901

Kiszáll a sportból a a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapat tulajdonosi alapítványának alapítója, Nyerges Zsolt.

szolnok20181901

Több milliárd forintnyi sportvagyont ad át adományként a következő hónapokban Szolnok városának – erről beszélt a Szoljon.hu-nak dr. Nyerges Zsolt. A nemrég nyolcadik Magyar Kupa-címét megszerző Szolnoki Olaj KK tulajdonosi alapítványának alapítója, a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapat tulajdonosi alapítványának alapítója, a Szolnoki MÁV FC Kft. tulajdonosa elmondta: az erről szóló szándéknyilatkozatot már aláírta, a háttérben pedig megkezdődött a szakértői munka a legmegfelelőbb jogi és szerződéses keretek kidolgozására. A profi- és utánpótlás-csapatok változatlan színvonalú működtetéséhez szükséges sportlétesítmények a bajnokság végéig átkerülhetnek a városhoz, és folynak a tárgyalások a klubokról is.

A vízilabdaklubbal szintén példátlan utat tettek meg az elmúlt tíz évben: a Szolnoki Dózsa az ország legsikeresebb csapata, amely három magyar bajnoki cím, három Magyar Kupa és két Szuperkupa mellett Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát nyert. Nyerges Zsolt kiemelte a fejlesztéseket is: hétévnyi előkészítés és megvalósítás után 2018-ra mindent felépítettek, amit elterveztek, például a Vízilabda Arénát – írja a portál.

Az üzletember kitért arra is, hogy az elmúlt hetekben ott járt a Hannover vízilabdacsapatának tulajdonosa, aki megkérte őket, hogy mutassák meg neki az Aréna terveit, mert ő egy ilyen komplexumot szeretne otthon megépíteni. Már a tervezéstől prioritásként kezelték a fenntarthatósági szempontokat is, például termálvízből nyernek gázmotor útján energiát, ami a komplexumot egyedülállóan költséghatékonnyá teszi európai szinten is – számolt be.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS