Változatos gumistratégiák várhatók idén

F1

2016. január 15. péntek, 11:21

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

A Pirelli elképzelhetőnek tartja, hogy csapaton belül is máshogyan taktikázhat két autó. Az abroncsgyártó abban is optimista, hogy sikerül elérni az 5 másodperces gyorsulást egy évvel később.

A márciusban induló új szezonban jelentősen változik az eddig megszokott gumiszabály: a csapatok jóval szabadabban választhatnak a futamon felhasznált abroncsokból, mint az eddigiekben, ráadásul minden fordulón háromféle keverékből válogathatnak – az első négy futam kínálatát már nyilvánosságra is hozták. A Pirelli abban bízik, hogy a szezon során az istállóktól változatos stratégiát láthatunk majd, akár csapaton belül is, ami nem volt jellemző az elmúlt két idényre.

„Érdekes változás lesz a csapatok számára, hogy minden versenyre választhatnak a keverékek közül. Biztos vagyok benne, hogy ez bedob néhány variációt az első versenyeken, az eredmény pedig több különböző stratégia lehet” – mondta Paul Hembery, a Pirelli motorsportfőnöke a crash.net-nek. „Az év folyamán ez jobban vissza fog térni a normál kerékvágásba, amint a csapatok jobban megértik egymást.”

„Remélhetőleg hasonlót látunk majd, mint 2012-ben és 2013-ban, amikor a Force India, Lotus és Sauber megoszthatta a stratégiát az autók között, hogy jobb eredményhez jussanak, mint ahova kvalifikáltak. Ez a valódi remény, jó lenne, ha pár csapat szétszedné a taktikát a versenyzők között. Nem tudom, mikor lesz megengedve, hogy láthassuk a csapatok választásait. Az FIA dolga közölni őket, én azt feltételezem, hogy lesznek variációk. Ez behozhatja elemként a meglepetést.”

Hembery egy másik interjúban beszélt 2017-ről is, amikor új szabályok lépnek életbe. Hosszú ideje öt-hat másodperces javulásról beszéltek, most azonban úgy tűnik, hogy az aerodinamikai módosítások egy része nem fog megvalósulni. A Pirelli álláspontja szerint még így is elérhető öt másodperc gyorsulás a köridőben. „Egyes csapatok úgy érezték, hogy három másodperc gyorsulás megvalósíthat 2015 és 2017 között a jelenlegi szabályokkal és gumikkal. A széles abroncsok másfél, két másodpercet jelentenek, tehát ismét négy és öt között tartunk” – magyarázta a szakember.

Forrás: www.formula.hu – RSS