Vámos Márton október végére tervezi a visszatérést

MH/MTI
2023. október 12. csütörtök. 9:09

“Lőni nem tudok, de a konditermi súlyzós gyakorlatokat 98 százalékban meg tudom csinálni, és a vízben is sok mindent csinálhatok, például könyökszorítóban tudok úszni, így mind az izomtömeget, mind az állóképességet meg tudom tartani” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornán az Olimpiakosz játékosa, aki úgy tűnt, legkésőbb jövő kedden, a címvédő, Zalánki Gergőt foglalkoztató Pro Recco otthonában sorra kerülő BL-összecsapáson visszatér.

Most elmondta, az olaszok ellen még biztosan nem szerepelhet, de október végén ismét szeretne játszani, hiszen november 1-jén Dubrovnikban létfontosságú meccsük lesz.
“Megvisel, hogy nem tudok a klubcsapatom segítségére lenni, de türelmesnek kell lennem, nehogy elkezdjek olyan dolgokat csinálni, amelyek hátráltatják a gyógyulást” – magyarázta Vámos, aki a jövő héten már elkezdheti a rászoktató edzéseket.

A magyar pólós szerződése két évre szól jelenlegi klubjánál, ez a második idénye Görögországban, ahol nagyon jól érzi magát, de szerinte csak májusban vagy júniusban keresik majd meg a klub részéről a szerződéshosszabbítás miatt.

Írta a Magyar Hírlap