Vandoorne távozhat a McLarentől?

F1

2016. július 13. szerda, 18:02

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A McLaren-Honda fiatal belga pilótája egyértelművé tette, hogy az F1-ben akar versenyezni jövőre – ha ezt nem teheti meg a wokingiaknál, akkor máshol fogja megpróbálni.

A McLaren-Honda fiatalja, a GP2 tavalyi bajnoka, Stoffel Vandoorne idén kispados munkára ítéltetett – egyszerűen nem jutott neki hely Fernando Alonso és Jenson Button mellett. A továbbiakban azonban aligha hajlandó már várni a Formula-1-es versenyülésre és ha nem kapja meg a lehetőséget a wokingiaknál, akár el is hagyhatja az istállót.

Vandoorne

“Természetesen szerződésben állok a McLarennél és igazán szeretnék itt maradni a következő évben” – mondta Vandoorne a Motorsport.comnak. “Sok időt töltöttem már itt a mérnökökkel, jól kijövünk, ennél többet nem tehetek, egyszerűen vezetnem kell. Szeretek itt lenni, de ahogy mindig is mondtam, a fő célom az, hogy a Formula-1-ben legyek.”

“Ha valamilyen okokból, nem tudom milyenekből nem lehetséges, hogy a McLarennél versenyezzek, pozitív vagyok azzal kapcsolatban, hogy vannak más opcióim is” – kezdte el a nyomásgyakorlást a belga. Ha nem kap lehetőséget a wokingiaknál, biztos, hogy lesz lehetősége, hiszen a Renault már idénre is szerette volna megszerezni, de több csapat is érdeklődhet a szolgálatai iránt.

Vandoorne idén a japán Super Formula sorozatban versenyez, ahol a Honda figyeli, hogy hogyan teljesít. “Szerintem mindenkit érdekel, hogy mit csinálok itt. Úgy tekintek erre az évre, mint egy felkészülésre a következő szezonra. Arra koncentrálok, hogy jövőre a Formula-1-ben versenyezzek, most pediig arra, hogy jó tartalékpilóta legyek. Az, hogy emellett versenyezhetek is máshol, jót tesz.”

Forrás: www.formula.hu – RSS