Varga Zsolt: Az Euro Kupában kis szerencsére is szükség lesz

Az idén már két vasat tart a tűzben a Fradi, hiszen nemcsak az Ob I-ben, hanem nemzetközi vízekre is kilép, így hosszú évek után tér vissza a csapat az európai vízilabdaélet vérkeringésébe. Varga Zsoltfradi2015

Varga Zsolt a vizipolo.hu-nak: Az Euro Kupában van két csoportkör innen szeretnénk továbbjutni. A továbbiakban, ha van még egy kis szerencsénk, akkor talán kaphatunk még az egyenesági csoportban is olyan ellenfelet, ahonnan tovább tudunk jutni – A junior vb-t megjárt játékosok a hétfőt megkapták, de kedden már jönniük kellett edzeni. Mint megtudtuk a fiatalokra is komoly szerep fog hárulni. Vogel Soma a tavalyinál több szerepet fog kapni, de Pohl Zoltán, Kolozsi Marcell és Vogel Simon is ki fogja venni a munkából a részét. Az érkezők közül Dőry Farkas munkájával teljesen elégedett Varga, mint ahogy Marko Csuk-ra és Tóth Mártonra sincs panasz.

Mint megtudtuk az Euro Kupában új – ideiglenes – eredményjelző lesz az uszodában valamint számos kisebb újítással, várja az érdeklődöket a csapat az ősz folyamán így egy új lelátóval is valamint a média és a VIP rész is megújul.

A másodikszámú európai kupaporond első köre október 3-án kezdődik. Innen mindkét csoportból a legjobb négy együttes jut tovább, majd a négy szabadkártyás és a négy BL kieső csatlakozik a küzdelmekhez, az így kialakult tizenhat együttest négy négyes csoportba sorsolják, ahol az első két-két helyezett együttesek negyeddöntőt játszanak.

Az október eleji start előtt a Fradira két meccs vár a hazai bajnokságban, hiszen a KSI és a Pécs ellen.

Az Euro Kupa első körének csoportjai:

A-csoport:

Acquachiara (olasz)
Esslingen (német)
Primorac Kotor (montenegrói)
Ferencváros (magyar)
Jadran Split (horvát)
Strasbourg (francia)
Tiszavirág-Szeged-Diapolo (magyar)

B-csoport:

Mornar Split (horvát)
Sintez Kazany (orosz)
Nice (francia)
Gouda (holland)
Posillipo Napoli (olasz)
Kirishi (orosz)

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS