Vári Attila kézlenyomat is a Magyar Sportcsillagok Falán

Illusztris társaságba került Vári Attila.Fotó: MTI

Mocsai Lajos, az intézmény volt rektora emlékeztetett arra, hogy 2015. október 15-én leégett az akkor még Testnevelési Egyetem nevet viselő intézmény atlétika-csarnoka, és megsemmisült a több mint 160 magyar sportoló kézlenyomatát bemutató értékes mementó is.

Felidézte, hogy még 1992-ben egy Pizza Hut falán kezdte gyűjteni George Hemingway híres emberek kéznyomát, a sportolóké később a TF-re került. A tűzvészben többségük megsemmisült, volt, amit sikerült megmenteni, majd folyamatosan pótolták a páratlan emlékeket.

“Az 1925-ben alapított, rövidesen százéves TF-en méltó helye van a kézlenyomatoknak, melyek egy ember személyiségét, lelkét is tartalmazzák” – fogalmazott Mocsai Lajos. Kiemelte, hogy a folyosó végén két hatalmas tenyér azokra a klasszisokra emlékeztet, akiknek a kézjegye már pótolhatatlan.

“Jó érzés visszatérni az alma materbe, ahol 1991-ben végeztem, és mindezt a Magyar Sport Napján, egy ilyen jeles alkalommal tehetem” – mondta Gyulay Zsolt MOB-elnök, aki arról beszélt, hogy közel 80 olimpiai bajnok végzett a TF-en, ez is mutatja a két intézmény szoros kapcsolatát.

Sterbenz Tamás, a TF rektora hangsúlyozta, hogy az intézmény a megújulás időszakát éli, elnevezése, logója és struktúrája is megváltozott.     “Az új hallgatók belépve rögtön láthatják majd a példaképek falát” – tette hozzá.

Az intézmény ezután minden évben a Magyar Sport Napján tervezi a kézlenyomatok bővítését.

Ezt követően helyezte el kézlenyomatát Vári Attila, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor.

“Nagyon megtisztelő ilyen illusztris társaságba kerülni. A TF-en szereztem az első diplomámat, a vízilabda-szövetség elnökeként pedig azon dolgozom, hogy a mai játékosok is minőségi tudást szerezzenek az intézményben, az elsők között kötöttünk együttműködési szerződést a TF-fel. A TF-en képzett edzők képeztek engem, de csapattársaim nélkül nem jutottam volna ide, hogy elhelyezhetem a kézlenyomatom” – mondta Vári Attila az MTI-nek.

(MTI-vizipolo.hu)