Várvölgyön vigasztalódott a ZTE

image

Csank János csapata 14 gólt vitt ajándékba a 20 éves egyesületnek

Várvölgy, 2011. augusztus 8. – A labdarúgó NB I-ben eddig még nyeretlen ZTE barátságos mérkőzésen 14-0-ra verte a Zala megyei másodosztályú Várvölgy együttesét. A helyi labdarúgócsapat idén ünnepli újraalapításának 20. évfordulóját, melyre az egyszeres magyar bajnokot hívták meg. A gálameccs előtt a várvölgyi foci elmúlt évtizedeinek aktív résztvevői, segítői kaptak elismeréseket. Az ünnepségen részt vett a Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei igazgatója is.

Több mint 700-an gyűltek össze vasárnap a várvölgyi búcsú délutánján, amikor a helyi csapat a megye NB I-es gárdáját látta vendégül. Már az első percektől érvényesült a több osztálynyi tudás és rutin, a bajnokságban nem éppen szárnyaló Zetések egymás után alakították ki a helyzeteiket. Igaz, olykor a hazaiak is helyzetbe kerültek, egy-két tetszetős akciójuk után a zalaegerszegiek stábja is elismerően bólogatott.

A 90 perc alatt mindkét csapat többször cserélt, de ez alapvetően nem befolyásolta sem a játék képét, sem a győztes kilétét, a ZTE magabiztosan nyert 14-0-ra a Várvölgy ellen. A jubileumi gálamérkőzésre kilátogató több száz néző sporttörténelmi élményekkel gazdagodhatott: a csapatok történetük során először játszottak egymás ellen, illetve a ZTE volt az első NB I-es együttes, amely Várvölgyre látogatott.

A mérkőzés rövid jegyzőkönyve:

Várvölgy FC – ZTE FC: 0-14 (0-8)
Várvölgy, 700 néző. Játékvezető: Pujcsek Attila, Asszisztensek: Erdélyi László, Czifra Zoltán

Várvölgy:
Szabó – Polgárdi – Benke – Czimondor – Szi-Ferenc – Gelencsér – Bicsérdi – Cserép R. – Cserép D. – Pintér – Kurdi Cserék: Sényi, Noé, Torma, Székely, Vass, Varga B. Edző: Katona József

ZTE:
Jahic – Kocsárdi – Bogunovic – Bulatovic – Turcsik – Horváth A. – Kamber – Csordás – Gaál – Turkovs – Balázs Zs. Cserék: Bujor, Palásthy, Stanislavjevic, Sameh Sadek, Ivan Delic, Ahmed Delic, Nánási, Manu Hervas, Kovács G., Miroslavjevic Edző: Csank János

Gólszerzők: Bogunovic, Horváth A., Kamber, Balázs Zs., Gaál, Turkovs (3), Kovács G. (2), Ahmed Delic, Manu Hervas, Stanislavjevic (2)

A sporttörténelmi mérkőzés előtt Szánti József polgármester köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd Józsi György, a Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei igazgatója méltatta a helyi közösség pályán kívüli sikereit és eredményeit. Majd az 1991-ben újraalapított egyesület elmúlt két évtizedének elnökei emlékeztek vissza a korábbi időkre. Andor Béla, a klub mostani vezetője kiemelte, a labdarúgó egyesület ma Várvölgy legsikeresebb és legnagyobb egyesülete, amely igazi közösségi helyet és erőt jelent a településen. Az elnöki beszédek után a helyi foci aktív résztvevőinek, segítőinek több évtizedes hűségét és munkáját is köszönték meg. A Várvölgy augusztus 21-én kezdi meg az 2011/12-es szezont a Zala megyei másodosztályban.

Forrás: Andor Márió