Vasárnap a 287. Derby della Madonnina következik

A Milan vasárnap este az Intert fogadja a San Siróban a Serie A 22. fordulójában.

Egyértelműen a vasárnapi Milan-Inter rangadó lesz az olasz bajnokság 22. fordulójának fénypontja. A találkozót nagy várakozások előzik meg, szinte az összes jegy elkelt és teltház lesz. A MilanMania által szervezett buszos utazásnak köszönhetően több mint 100 magyar Milan drukker fogja buzdítani a San Siróban a csapatot. Következzen a 287. Derby della Madonnina beharangozója.

>> A 22. FORDULÓ PROGRAMJA:

A Milan a 6. helyen áll a bajnokságban 33 ponttal, a mérleg 21 mérkőzést követően 9 győzelem, 6 döntetlen és 6 vereség. A rúgott gólok száma 29, a kapott góloké pedig 25. A rossoneri az előző 5 mérkőzéséből egyszer kapott ki (Milan-Bologna 0-1), továbbá két győzelmet szerzett (Frosinone-Milan 2-4, Milan-Fiorentina 2-0) és szintén két alkalommal döntetlen lett a végeredmény (Roma-Milan 1-1, Empoli-Milan 2-2).

A piros-feketék az előző fordulóban 2-2-es döntetlent játszottak az Empolival. A Milan két alkalommal is vezetett a mérkőzésen, de nem sikerült megszerezni a győzelmet. A 6. percben Carlos Bacca, majd a 48. percben Jack Bonaventura volt eredményes, azonban a hazaiak mindkétszer egyenlítettek. A Milan így kezdett: Donnarumma – Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli – Honda, Montolivo, Bertolacci, Bonaventura – Bacca, Niang.

A csapat legeredményesebb játékosa – minden sorozatot (Serie A, Olasz kupa) figyelembe véve – Carlos Bacca 12 góllal, majd Giacomo Bonaventura következik 6 találattal. Luiz Adriano és M’Baye Niang 5-5 gólnál jár.

A lombard együttes 10 bajnoki meccset játszott hazai pályán ebben a szezonban, a mérleg 6 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség. Az idegenbeli mutató így fest: 11 meccs, 3 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség.

A Milan hétközben pályára lépett az Olasz kupában a harmadosztályú Alessandria ellen. Az elődöntő első mérkőzését Mario Balotelli döntötte el, miután a 43. percben értékesített egy büntetőt. A piros-feketék 1-0-ra nyertek és a visszavágót március 1-jén rendezik a San Siróban.

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője kijelölte keretét a találkozóra. Menez visszatért, Luiz Adriano kimaradt.

>> A MILAN KERETE:

KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK
Christian Abbiati Ignazio Abate Andrea Bertolacci Carlos Bacca
Gianluigi Donnarumma Luca Antonelli Giacomo Bonaventura Kevin-Prince Boateng
Alessandro Livieri Davide Calabria Riccardo Montolivo Keisuke Honda
Mattia De Sciglio José Mauri Jeremy Menez
Cristian Zapata Juraj Kucka M’Baye Niang
Alessio Romagnoli Andrea Poli Mario Balotelli
Stefan Simic
Alex

Az Inter az Európa-liga indulást érő 4. helyen áll jelen pillanatban pontazonossággal a Fiorentinával. A kék-feketék 41 ponttal és 12 győzelemmel, 5 döntetlennel, 4 vereséggel, valamint 26 rúgott és 14 kapott góllal állnak. Az előző 5 bajnoki mérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni (Empoli-Inter 0-1), emellett két döntetlen (Atalanta-Inter 1-1, Inter-Carpi 1-1) és két vereség (Inter-Lazio 1-2, Inter-Sassuolo 0-1) a mutató.

A Serie A előző játéknapján az Inter nagy meglepetésre hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Carpival, ráadásul az újonc csapat a 92. percben egyenlített Kevin Lasagna góljával. Az Inter a következő kezdőcsapattal állt fel: Handanovic – Montoya, Murillo, Juan Jesus, Alex Telles – Brozovic, Felipe Melo – Perisic, Ljajic – Palacio, Icardi.

A házi góllövőlistát Mauro Icardi vezeti 8 találattal és Stevan Jovetic következik 5 góllal. Marcelo Brozovic, Ivan Perisic és Adem Ljajic 3 gólos.

A Nerazzurri hazai pályán 11 bajnoki meccset játszott ebben az idényben, a mérleg 6 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. Idegenben 10 meccs, 6 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség az állás.

A Milanhoz hasonlóan hétközben az Inter is kupameccset játszott, az ellenfél pedig a Juventus volt az elődöntőben. A találkozón Alvaro Morata duplázott, valamint a hajrában Paulo Dybala is betalált, a Juve pedig felmosta a padlót a kék-feketékkel.

Roberto Mancini, az Inter vezetőedzője kijelölte utazó keretét.

>> AZ INTER KERETE:

KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK
Samir Handanovic Juan Jesus GeoffreyKondogbia Rodrigo Palacio
Juan Pablo Carrizo Alex Telles Gary Medel Mauro Icardi
Tommasso Berni Davide Santon Assane Gnoukouri Stevan Jovetic
Jeison Murillo Marcelo Brozovic Adem Ljajic
Miranda Felipe Melo Éder
Danilo D’Ambrosio Ivan Perisic
Yuto Nagatomo Rey Manaj

A két csapat eddig 286 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 110 Milan és 101 Inter győzelem, míg 75 alkalommal döntetlen született. Ezeken a találkozókon a Milan 442 gólt szerzett és 416 gólt kapott.

A két együttes legutóbbi tétmérkőzésén tavaly szeptemberben Fredy Guarín góljával 1-0-s Inter győzelem született. A rossoneri legutóbb 2014 májusában tudta legyőzni hazai pályán a városi riválist, akkor Nigel De Jong fejes góljával.

A derbin Antonio Damato lesz a játékvezető. A 43 éves játékvezető az egyik legrutinosabb bíró Olaszországban, ugyanis eddig 154 élvonalbeli meccset vezetett. Damato a Milannak 18 meccsen tevékenykedett, a mérleg 9 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség. Ezzel szemben az Inter mutatója Damatóval: 19 meccs, 13 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség.

STATISZTIKÁK A DERBY DELLA MADONNINÁRÓL:

>> TRÓFEÁK:

Hazai porond:
Csapat Serie-A Olasz kupa Olasz szuperkupa Összesen
AC Milan 18 5 6 29
Inter 18 7 5 30
Nemzetközi kupaporond:
Csapat BL KEK, UEFA Európai szuperkupa Összesen
AC Milan 7 2, 0 5 14
Inter 3 0, 3 0 6
Egyéb, összesen:
Csapat Klub-VB Minden sorozatot összevetve
AC Milan 4 47
Inter 3 39

>> LEGNAGYOBB ARÁNYÚ GYŐZELMEK:

AC MILAN
Időpont Mérkőzés Eredmény Sorozat
1911. április 30. Milan-Inter 6-3 Bajnoki
1917. április 1. Inter-Milan 0-4 Kupameccs
1918. március 3. Milan-Inter 8-1 Kupameccs
1918. október 13. Inter-Milan 0-4 Kupameccs
1919. február 16. Inter-Milan 2-5 Kupameccs
1960. március 27. Milan-Inter 5-3 Bajnoki
1963. június 27. Milan-Inter 4-0 Kupameccs
1969. június 26. Milan-Inter 6-4 Kupameccs
1998. január 8. Milan-Inter 5-0 Olasz kupa
2001. május 11. Inter-Milan 0-6 Bajnoki
INTER
Időpont Mérkőzés Eredmény Sorozat
1910. február 6. Milan-Inter 0-5 Bajnoki
1910. február 17. Inter-Milan 5-1 Bajnoki
1914. február 22. Inter-Milan 5-2 Bajnoki
1932. november 6. Inter-Milan 5-4 Bajnoki
1949. november 6. Inter-Milan 6-5 Bajnoki
1965. március 28. Inter-Milan 5-2 Bajnoki
1967. április 2. Inter-Milan 4-0 Bajnoki
1974. március 24. Milan-Inter 1-5 Bajnoki
2009. augusztus 29. Milan-Inter 0-4 Bajnoki

>> A LEGTÖBB DERBIN PÁLYÁRA LÉPŐ JÁTÉKOSOK:

# Játékos Csapat Mérkőzés
1. P. Maldini Milan 56
2. Zanetti Inter 45
3. Bergomi Inter 44
4. Costacurta Milan 43
5. Rivera Milan 42
6. Facchetti Inter 40
Mazzola Inter 40
Meazza Inter, Milan 40 (37, 3)
9. F. Baresi Milan 39
10. Tassotti Milan 35
11. Burgnich Inter 34
12. G. Baresi Inter 33
Corso Inter 33
14. Perversi Milan 31
M. Hall Milan, Inter 31 (30, 1)
Seedorf Inter, Milan 31 (7, 24)
17. Gattuso Milan 30

>> LEGTÖBB GÓLT SZERZŐ JÁTÉKOSOK A DERBIKEN:

# Játékos Csapat Gól
1. Meazza Inter, Milan 20 (19, 1)
2. Cevenini III. Inter,Milan 17 (11, 6)
3. Cevenini I. Inter, Milan 16 (13, 3)
4. Nordahl Milan 14
Shevchenko Milan 14
6. Candiani Inter, Milan 12 (9, 3)
7. Nyers Inter 11
Van Hege Milan 11
9. Aebi Inter 10
Altobelli Inter 10
De Maria Inter 10
16. Ibrahimovic Inter, Milan 6
Milito Inter 6
17. Kaká Milan 5
Ronaldo Inter, Milan 5
18. Inzaghi Milan 4
Stankovic Inter 4
Seedorf Inter, Milan 4

>> A LEGTÖBB DERBIN RÉSZT VETT VEZETŐEDZŐ:

# Vezetőedző Csapat Mérkőzés
1. Rocco Milan 27
2. Viani Milan 22
3. Ancelotti Milan 20
Capello Milan 20
Herrera Inter 20
6. Liedholm Milan 16
Weisz Inter 16
8. Trapattoni Inter, Milan 15 (12, 3)

>> LEGTÖBB DERBIT FÚJÓ JÁTÉKVEZETŐK:

# Játékvezető Mérkőzés
1. Lo Bello 12
2. Mattea 8
3. Agnolin 7
Scorzoni 7
5. Collina 6
Dattilo 6
Pairetto 6
8. Rizzoli 5
Zelacchi 5

Forrás: www.acmilan.hu – RSS